16 C
Pécs
szerda, május 8, 2024
KezdőlapPécs AktuálBeindul az állami csajozás

Beindul az állami csajozás

A kormány a 80-as évek népszerű televíziós műsorának újragondolásával segítene a magányosokon. Társastánc és beszélgetések a hazánkat átölelő programban.

A 80-as években sokan próbálkoztak otthon a társastáncok alaplépéseivel a tévé előtt. Ekkor futott ugyanis az „Én táncolnék veled”, amelynek zenei aláfestéséről a Bergendy zenekar gondoskodott. A műsor különböző táncokat mutatott be és próbált átadni a nézőknek.

Hasonló eszközöket próbál bevetni most a kormány a gyermekvállalási kedv növelése érdekében. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára ugyanis bejelentette, hogy Táncválasztó, párválasztó címmel ismerkedő programsorozatot indítanak az országban. Ehhez pedig – régi, jól bevált módszer szerint – ismét Bergendyéket hívják segítségül.

Bergendy segít csajozni.

A rendezvény célja, hogy felhívják a tánc nyújtotta lehetőségekre azoknak az egyetemistáknak a figyelmét, akiknek nincs elég idejük a párkeresésre, ismerkedésre. Ezt pedig úgy képzelik el, hogy – a 21. században – a fiatalokat az éjszakai szórakozóhelyek helyett inkább a tánciskolák világa felé próbálják terelgetni.

A 10 millió forintból megvalósuló programsorozatot az ország kilenc állomásán rendezik meg május 26-án, ahol a résztvevők a tánctanulás mellett előadásokat is hallgathatnak a pártalálásról, a párválasztásról és a családalapításról egyaránt. A programsorozat fő eseménye azonban az utcabál lesz, természetesen az említett együttes zenei aláfestésével.

A program végső céljaként – a tánc nyújtotta ismerkedési lehetőségeken túl – azt várja a kormány, hogy a következő években több gyermek születik majd.

Online is megy?

Egyre többen fordulnak az online társkeresés felé, de ez sem egyszerű vagy veszélytelen.

Kontár Márta, az egyik pécsi társkereső iroda vezetője elmondta, hogy minden korcsoportnak gondot okoz a pártalálás, mivel a mai fiatalok rengeteget dolgoznak. A legnagyobb baj pedig az, hogy zárt közösségekbe járnak szórakozni, így kisebb eséllyel ismerkednek meg új emberekkel. Az irodavezető ezért mindenkinek azt tanácsolja, hogy néha menjenek el kikapcsolódni egyedül is.

Ha mégis az online társkeresést választjuk, akkor ajánlott adatlapunkat valós adatokkal feltölteni a későbbi félreértések elkerülése érdekében. Sokan hamisítják meg képeiket, ez viszont komoly meglepetéseket okozhat az első igazi találkozón – mondja a szakember.

A szakértők ugyanakkor óva intenek attól is, hogy hónapokig levelezzünk egy fantommal. Azt tanácsolják, hogy ne dőljünk be egy-egy adatlapnak. Egy-két levélváltás után már javasolhatunk első randit, ám amennyiben az illető kifogásokat keres, akkor ne fecséreljünk rá több időt.

Kontár Márta azt tanácsolja, hogy amennyiben tényleg komolyan gondoljuk a hosszú távú kapcsolatot, akkor térjünk be egy társkereső irodába. Az ilyen helyeken ugyanis rengeteg szolgáltatás megtalálható. Ha akarjuk, és persze megfizetjük, szinte minden csalódástól megkímélhetjük magunkat.

Sokan tárgyként kezelik a nőket a szociológus szerint

Mára a férfi– női szerepek átértékelődtek, leginkább a tömegkommunikáció hatására. A nők a férfiak szemében tárgyakká váltak, ami az internet és a tévé számlájára írható – mondja a pécsi szociológus, dr. Tistyán László.

Szerinte sokak számára a szebbik nem már nem partner, hanem olyan, mint egy szép és jó autó, amit idővel lecserélnek.

– Az elmúlt harminc évben eltűntek az ismerkedésre alkalmas színterek – vélekedett. – A szórakozóhelyeken nagy a zaj, tömeg van, így nehéz beszélgetni, a fiatalok pedig sokszor pszichoaktív szerekhez nyúlnak, hogy oldják a gátlásaikat.

Megváltoztak az udvarlási szokások is, sok gát leomlott az elmúlt évtizedekben, eltűntek a korábbi rítusok, amelyekkel a nők szívét meg lehetett hódítani.

– Előbb érnek a fiatalok, a televízióból látják a különböző magatartásmintákat, azokat próbálják utánozni – emelte ki.

[frame]Ismerkedés főzés közben

Egy pécsi főzőiskola különleges módját találta az ismerkedésnek: egyedülállóknak randiesteket is szerveznek, s olyan ételeket készíthetnek el, amelyeket egy romantikus, akár gyertyafényes vacsora alkalmával, bárki szívesen elfogyasztana a párjával. A fűszerezést pedig különböző vágyfokozó afrodiziákumokkal teszik különlegessé.

Lánczos Sándor, a főzőiskola ötletgazdája szerint az a céljuk, hogy az emberek könnyebben ismerkedjenek, így a főzés már önmagában egy közös érdeklődési pontnak tekinthető, amiről és ami közben beszélgetni tudnak a résztvevők.

– Arra is gondoltunk, hogy mielőtt elkezdődne a kurzus, lenne idő az ismerkedésre, így az egymásnak szimpatikus emberek párba tudnak állni, és együtt főzőcskézhetnek. Mi megadjuk a kezdő lökést, a többi viszont már rajtuk múlik – mondta mosolyogva.[/frame]

 

 Csepregi Veronika – Magyar Márk

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő