13 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapKékhírekIngyen szeretett volna nyaralni a szatymazi csaló

Ingyen szeretett volna nyaralni a szatymazi csaló

Befejezte a vizsgálatot a rendőrség annak a férfinak az ügyében, aki fizetés nélkül akart távozni egy szállodából Harkányban.

Csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy szatymazi férfi ellen, aki idén júniusban károsította meg az egyik harkányi hotelt úgy, hogy nem fizette ki a számláját.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába június 26-án délelőtt érkezett bejelentés arról, hogy egy harkányi hotelből fizetés nélkül akar távozni egy vendég. A hotel vezetője a rendőröknek elmondta, hogy június 21-e óta lakott a férfi a szállodában, aki a bejelentést megelőző percekben közölte a recepción, hogy nem tudja kifizetni az igénybe vett szolgáltatások több mint 100 ezer forintos árát.

A rendőrök a helyszínen elfogták a csalással gyanúsítható 44 éves férfit, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, és elmondta, hogy korábban egy másik harkányi szállodában sem fizette ki a 130 ezer forintos számláját.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Siklósi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő