13 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapKékhírekKerékpárt, tévét, fényképezők loptak Pécsen

Kerékpárt, tévét, fényképezők loptak Pécsen

Két pécsi férfi előzetes letartóztatásba került, mert november 27-én kiraboltak egy pécsi lakást. Összesen 580.000 forint értékben loptak el tárgyakat, rongálással 100.000 forint kárt okoztak.

A Pécsi Járásbíróság közlése szerint két férfi november 27-én a délután 15 óra és este 21 óra között Pécsen téglával törtek be egy sorházi lakás konyhájának ablakát, így jutottak be. Onnan, összesen 580.000 forint értékben loptak műszaki cikkeket, többek között kerékpárt, televíziót, fényképezőgépet. A rongálással ráadásul 100.000 forint kárt okoztak.

A bűncselekmény egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A büntetett előéletű gyanúsítottakkal szemben jelenleg is folyamatban van más büntetőeljárás, egyikük felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt is áll. Valószínű, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével veszélyeztetnék az eljárás sikerét, illetve újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követnének el. A gyanúsítottak és védőik fellebbeztek a bíróság határozata ellen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő