Akár van egy párnak gyermeke, akár nincs, az alapkérdés az: tudnak-e fejlődni a szeretet képességében?
Korda György és Balázs Klári három évtizede tartó kapcsolatában gyermeket – saját bevallásuk szerint – azért nem vállaltak, mert nem volt idejük a külföldi vendégszereplések és állandó koncertezések mellett. Fontosabb volt kiteljesedniük egymás mellett a művészetben. Vannak olyan párok, akik saját elhatározásból nem nevelnek utódokat. Azt, hogy vállalunk-e gyermeket vagy sem, sok külső tényező és persze saját döntésünk határozza meg.
Miért igen?
Dr. Stark András pszichiáter, párterapeuta nézetei szerint minden pár kapcsolata sajátos mikrokozmosz, ezért általánosságban nem lehet következtetéseket levonni a gyermekvállalási kedvet illetően. Ilyen döntések hátterében leginkább az adott kor kapcsolati kultúrája, a társadalmi-gazdasági helyzet húzódik meg. A biológiai reprodukciós ösztönt a kultúra felülírhatja.
– Hogy egy nő szeretne gyermeket, vagy nem, nagyban függ attól, milyen volt saját eredeti családi élete, milyen mintát kapott édesanyjától. Amikor szoros anya-gyermek kapcsolatból érkezik a nő egy szerelmi viszonyba, vélhetően ő maga is szeretne édesanyává válni, amiért mindent meg is tesz. Ha rossz volt az anya-gyermek kapcsolat, egy nő adott esetben bizonyítani szeretné, hogy ő is tud szeretni, ezért is vágyik saját gyermekre.
Néha egy párra olyan nagy erővel gyakorol hatást a környezete, hogy külső elvárások nyomására érzik sürgetőnek a gyerekvállalást. Ha például mindenki azt kérdezgeti egy kapcsolatban élő hölgytől, hogy mikor lesz már gyereke, szorongató feladatként élheti meg a gyermekáldást. Az is gyakori, hogy jóval harmincon túl szülnek a nők, mert kitolódik a tanulmányok befejezésének ideje, először karriert szeretnének építeni. Az is megesik, hogy huszonévesen még nem találták meg életük párját.
A baba egy férfi számára olyan kulturális szükségletet is kielégíthet, mint hogy legyen, aki továbbvigye a nevét. Ezen kívül pedig egy gyermek születése esély arra, hogy a többgenerációs család tudását, kultúráját tovább örökítsük.
A gyermek, mint párkapcsolati „katalizátor”
Vannak olyan férfi-nő kapcsolatok, amelyekben meghatározó szerepet játszik a gyermek. Egy kisbaba megtanítja szüleit szeretni, önmagukra és egymásra figyelni, továbbá az érzelmi ráhangolódásra. Ahogyan azt a szakember kifejti, az anyai szeretet feltétlen és felcserélhetetlen, éppen ezért alapmintája minden fajta szeretetnek. Ugyanakkor egyes esetekben, a gyermekáldással párhuzamosan, a szülői szerepekkel kapcsolatos elvárások különbözőségének megjelenésével észrevétlenül elhidegülhetnek egymástól a felek. A párok együttes érzelmi élete törékeny. Sokszor nem képesek megbirkózni olyan nehézségekkel, mint például a közös gyász, ha a csecsemő valami miatt életét veszti, vagy ha születési rendellenességgel, fogyatékossággal jön világra. Ezek olyan események, amelyek a pár különválásával is végződhetnek.
Fejlődés a szeretet képességében
A férfiak és a nők nem tudatosan, ideológiák alapján tervezik, irányítják életüket. Ha egy pár nem úgy tekint a gyermekvállalásra, mint a kapcsolat kivirágzására, akkor is ugyanazt a feltétlen és odaadó, önzetlen és gondoskodó szeretetet várják el egymástól, amit egy gyermek kaphatna tőlük. Az intenzív, kizárólagos odafigyelést, odafordulást, odaadást, a nyíltságot, őszinteséget és a hűséget egymással élik meg a felek. Ezek az érzelmek az anya-gyermek kapcsolatban felcserélhetetlenek, vagyis mindig ugyanazzal a személlyel megéltek. Ez hasonlóan működhetne a párkapcsolatok esetében is, ugyanakkor ma már nem feltétlenül tekintünk úgy házas felünkre, vagy élettársunkra, mint arra a személyre, akivel időskori napjainkat is tölteni szeretnénk. Ahogyan azt dr. Stark András mondja, egy párkapcsolatban a másik fél egyszerre jelentheti tudattalanul a gyermeket, az ellenkező nemű testvért, az ellenkező nemű szülőt is. Szavak nélküli megértést várunk egymástól és rendkívül sokat jelenthetünk és adhatunk egymásnak a párkapcsolatokban.
