12 C
Pécs
péntek, október 4, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletKulcsár szerint volt tartás és erő a PMFC-ben

Kulcsár szerint volt tartás és erő a PMFC-ben

A PMFC NB II.-es labdarúgócsapata 2-2-es hazai döntetlennel kezdte a tavaszi szezont a Siófok ell.

Bár a Pécs szerzett vezetést az első félidő közepén, és addig sokkal jobban is játszott ellenfelénél, Takács Zsombor két nagy egyéni hibája miatt a Siófok még a szünet előtt meg tudta fordítani az eredményt. Aztán a második félidő elején Helesfay Donát nagy védéseire is szükség volt, hogy meccsben maradjon a PMFC, azonban a hajrához közeledve ismét a pécsiek domináltak, aminek egy megérdemelt egyenlítő gól lett a jutalma.

Az biztos, hogy a Munkás szurkolói nem igazán lehetettek hozzászokva, hogy csapatuk meccseink négy gól is születik, ahogyan az is látható volt a szezonnyitón, hogy Kulcsár Árpád vezetésével az eddigieknél támadóbb szellemben próbál futballozni a PMFC.

A 2-2-re végződő derbi után a pécsiek vezetőedzője beszél a pozitívumokról, de azt sem rejtette véka alá, hogy van még miben javulnia csapatának.

Az előzmények után akár azt is mondhatnám, hogy nem rossz az egy pont, de nem. Itthon nyerni kell – jelentette ki meccs utáni értékelését kezdve Kulcsár Árpád. – Azt tudjuk, hogy a tavaszi első fordulóban nincsenek helyezések. Mindenki igazol, mindenki próbálkozik más taktikával, így nehéz felkészülni mindegyik csapatnak az ellenfélből. Harminc percig az történt a pályán, amire mi készültünk, rúgtunk egy szenzációs gólt, amit azt gondolom, hogy rajzolni lehetett volna. Aztán jött az, ami az életben is szokott történni, megérkezett a nem várt esemény. Ráadásul nem is egy, hanem rögtön kettő, sajnos mind a kettő egyéni hibából. A Siófok úgy fordította meg az állást, hogy addig nem is forgott veszélyben a kapunk. Ez a két sokkoló gól hátra vetette a csapatot, de volt annyi tartás és erő a fiúkban, hogy mentek előre becsülettel. Voltak olyan momentumai és fázisai játékunknak, ami már mutatott valamit abból, amit szeretnénk, de még mindig sokszor bátortalanok vagyunk, túl sokszor indokolatlanul rúgjuk el a labdát, ezeken kell változtatnunk. Négy meccset játszott eddig velem csapat, ez alatt rúgtunk négy gólt, ezt pozitívumként is fel lehet fogni. Ahogyan az is pozitívum, hogy most kétszer is eredményesek tudtunk lenni, illetve volt sok lehetőségünk is a mérkőzésen, beadásokból, távoli lövésekből. Mindennel próbálkoztunk amivel csak lehet, a végén bevittük az összes támadónkat és mindenki aki pályára került, hozzá is tudott tenni a játékunkhoz, ennek köszönhetjük az egy pontot, amivel ugyan sokkal előrébb nem vagyunk, de tudjuk jól, hogy a végelszámolásnál egy-egy pont nagyon sokat érhet.

PMFC–Siófok 2-2 (1-2)
Labdarúgó-Merkantil Bank Liga, 19. forduló. Pécs, 900 néző. V.: Katona Balázs (Kulman, Ring).
PMFC: Helesfay – Terbe, Takács Zs., Pejovics, Majnovics (Hadaró, 83.) – Hudák (Vas, 83.), Szeles (Krausz, 71.) – Harsányi, Bukovics, Szabó M. (Miknyóczki, 60.) – Gera (Rácz B., 46.). Vezetőedző: Kulcsár Árpád.
Siófok: Winter – Svedyuk (Szedlár, 87.), Varjas, Hegedűs, Vékony – Varga, Major – Kovács, Kitl, Gyurkits (László D., 71.) – Németh B. Vezetőedző: Dragan Vukmir.

Gólok: Harsányi (22.), Pejovics (88.), ill. Kitl (28. – 11-esből), Németh B. (33.).

Kiállítva: Hadaró (90+2.).

További eredmények:
Kozármisleny–Bp. Honvéd 1-2
Ajka–Budafok 3-1
BVSC–Győr 1-0
Gyirmót–Soroksár 1-0
Kazincbarcika–Mosonmagyaróvár 1-0
Nyíregyháza–Tiszakécske 2-0
Haladás–Csákvár 2-2

Fotó: PMFC / Kurdi József

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő