2021 júliusára halasztják a 30. jubileumát ünneplő Rockmaratont

Hirdetés

A kormány a mai napon bejelentette, hogy a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozást 2020. augusztus 15-ig meghosszabbítja. Az idén fennállásának 30. jubileumát ünneplő, eredetileg Pécs mellett megszervezett, majd Dunaújvárosba költözött népszerű rockfesztivál szervezői emiatt kénytelenek elhalasztani az esemény kerek születésnapját. 

A 30. jubileumi Rockmaraton fesztivált egy évvel elhalasztják, és 2021. július 5 – 10. között fogják megrendezni a dunaújvárosi Szalki-szigeten. A 2020-ra tervezett program nagy részét megpróbálják átszervezni, az összes hazai bandára számítanak, de a 34 nemzetközi fellépő közül lehetnek majd olyanok, akik a turnéjuk módosítása miatt kikerülnek.

„Egy évi munkánk vész kárba, és súlyos anyagi csapást szenvedünk. De a legfájóbb az a hiányérzet, ami arcul csapott minket a bejelentést követően. Mégis mit fogunk csinálni július második hetében, ami évtizedek óta számunkra is az év legfontosabb hete, az év legnagyobb bulija, és életünk legjelentősebb pozitív visszacsatolása? Az a szeretet, amit tőletek kaptunk, hajtott előre minket minden évben. A tudat, hogy amit csinálunk ennyi embernek fontos, átlendített minden nehézségen és erőt adott, hogy azokban az években is tovább folytassuk, amikor gazdaságilag teljesen kilátástalannak tűnt. Ezek nélkül lesz a legnehezebb, de egy dolog biztos: akkor sem adjuk fel” – írták lapunkhoz is eljuttatott közleményükben a szervezők.

Hirdetés