Bunkerek a Csontváryban

Kőnig Frigyes képzőművész Bunker című alkotásai láthatók szeptember 3-ig Pécsett, a Csontváry Múzeumban. Azért itt, mert ennek az intézménynek a díját nyerte el azon az országos alkotóművészeti pályázaton, amelyet 2009-ben a tatabányai Kortárs Galéria Csontváry emlékére hirdetett meg.

hirdetés

A tatabányai Kortárs Galéria különleges kiállítás-sorozat kezdeményezője volt. In memoriam… címmel 2003-2009 között hét ízben hirdetett alkotói pályázatot, hogy egy-egy aktuális dátumhoz, eseményhez kötődően, nagy művészek, gondolkodók életművét állítva a középpontba, arra keresse a választ, miként viszonyulnak ezekhez a ma képzőművészei? Egon Schiele, Salvador Dali, József Attila, William Shakespeare, Assisi Szent Ferenc és Leonardo da Vinci után Csontváry Kosztka Tivadar szellemi öröksége lehetett ihletője XXI. századi képző-, ipar- és fotóművészeknek.

A sorozatzáró pályázat a patikusból lett festő, Csontváry életműve előtt tisztelgett. 2009 augusztusában osztották ki ennek díjait. Tenk László és Fodor Ákos festőművész, Vásárhelyi Emese keramikusművész, valamint Váradi Anna zománcművész mellett Kőnig Frigyes festő- és grafikusművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora részesült elismerésben, utóbbi a pécsi Janus Pannonius Múzeum díját vehette át. Ennek apropóján a felajánló intézmény most bemutatja az alkotó két pályaművét a Csontváry Múzeumban.

– Nem a pályázatra készítettem ezt a két festményt – meséli Kőnig Frigyes. – Folyamatosan dolgozom, s amikor értesültem a felhívásról, kétszáz alkotásom közül egyszerűen kiválasztottam ezt a kettőt, amivel pályáztam. Ezekről éreztem úgy, hogy leginkább köthetők Csontváryhoz.

– Mi a kapcsolódási pont kettejük művészete között?

– Csontváry a letűnő kultúrák világát festette meg, a régi birodalmak esendőségéről szólnak a művei, Róma dekadens, különös világáról. Az én háborús építményeim pedig furcsa műemlékekké válhatnak a következő generációk számára – ha Európa nem vigyáz, és nem fog össze, hogy megőrizze magát a világ térképén.

– Műveinek szín- és látványvilágában mintha felsejlene Csontváry művészete.

– Formailag valóban mutatkozik némi hasonlóság, pedig amikor e bunkereket festettem, nem ez járt az eszemben. Egyszerűen körbenéztem, s úgy éreztem, Isten tekintete tükröződik vissza abban, amit látok. A teremtés, a bizalom, ami reményt adhat az embernek. Mert e nélkül nem lenne értelme az életnek.

– Kilencven esztendővel a halála után miként viszonyulhatunk a napút festőjének szellemi hagyatékához?

– Az a társadalom, amely Csontváryról szólván az ő problematikusságát emeli ki, beteg társadalom. Nem a prófétai, látnoki dolgai teszik őt művésszé, hanem az, hogy szemlélő, vizionárius időutazó volt, aki évezredek üzenetét tudta időtlenné tenni a jövő számára. Az én szememben ő egy normális festőművész volt, aki hihetetlenül sokat szenvedett az általa is felismert tökéletlensége miatt. Nem az elmebaj, a neuraszténia szüleményei az ő csodálatos munkái, hanem azoknak az óráknak-pillanatoknak az eredményei, amikor a tiszta gondolat fogalmazódott meg számára.