Forma, szigor az idei biennálén + Galéria!

Határokon átnyúló kulturális diplomácia és testvérvárosi kötődés is áthatja azt a rangos nemzetközi megmérettetést, amelynek immár harmadízben résztvevője Pécs. A Meeting Point 3. elnevezésű képzőművészeti biennálé kezdettől fogva sikeres, ugyanis az elmúlt esztendőkben sem maradt a szakma belügye, hanem valódi találkozási pontot jelentett alkotók, művészettörténészek, kritikusok, valamint városvezető politikusok számára is. Az erősödő Arad-Pécs kapcsolat fényében az idei program plusztartalommal gazdagodik.

hirdetés

GALÉRIA KLIKK IDE!

Jelentős alkotók és fontos művek erős anyagaként jellemzi Gamus Árpád a Meeting Point idei csoportos kiállítását, melyen 240 alkotó 270 munkája volt megtekinthető nemrégiben Aradon. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely igazgatója úgy véli, elérte célját a kezdeményezés: igazi értékeket mutat föl, lehetőséget teremt a párbeszédre, és nemzetközi összehasonlításra is a művészet terén. E szempontból sincs szégyenkeznivalójuk a baranyai alkotóknak, hisz Ficzek Ferenc és Benedek Barna után most is elismerték egyik résztvevőnket: a szakmai zsűri ezúttal Kiss Endrének ítélte a biennálé festészeti díját. E siker a válogatást is dicséri, és kiváló fokmérője annak, hogy ifjú alkotóink is ott vannak a nemzetközi vérkeringésben, a jegyzett, elismert művészek között.

– Forma, szigor, jelentés a 2012-es biennálé címe, s az eddigiekhez hasonló alapelvre épül, azaz a hagyományos művészeti formák és technikák bemutatását, megőrzését tűzte ki céljául, mert ezek elveszni látszanak, s egyre inkább teret nyernek a különböző számítógépes megoldások – mondja Gamus Árpád. – Kizárólag tradicionális technikával létrehozott művek szerepelhetnek a válogatásban, a zsűri nem is fogadott el mást. A szobor fa-fém-kő-agyag, a festmény olaj-akril-vászon anyagú, a grafika papíron ceruza-tus-szén vagy esetleg valamilyen sokszorosító technika, linó-rézkarc, litográfia lehetett.

A Pécsi Galériában március 31-ig látható az aradi bemutató anyagából válogatott tárlat. Ezen Pécset 22 festő és 8 szobrász képviseli, mellettük 50 román művész, 10 eszéki alkotó és 30 olyan résztvevő kapott helyet, akik más magyar városokban élnek, vagy épp holland és görög nemzetiségű képzőművészek.

Az Aradon kiállított teljes anyagról – ahogy az előző két alkalommal is – közel háromszáz oldalas, reprezentatív katalógus készült. Keresztmetszet egy év nemzetközi képzőművészeti termésének legjavából, de kordokumentumnak sem utolsó. A műveket áprilisban Eszéken láthatja a közönség, aztán nyár elejéig Nagyváradon is szeretnék bemutatni.