Íme, itt vannak a ZSÖK 2019-es látogatottsági adatai

Több mint 600 ezer fő látogatott el a pécsi kulturális holding, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. helyszíneire, rendezvényeire egy év alatt. 2019-ben nagy mértékben növekedtek a cég saját bevételei, sikerrel futottak a különböző akciók, és 2018-hoz hasonlóan nagyjából 2500 programot szervezett a cég.

hirdetés

A Zsolnay Kulturális Negyedben a 2018-as adatokkal összevetve 2019-ben nőtt a fizető látogatók száma és csökkent a nem fizetők száma (ennek oka például, hogy befejeződött a Zsolnay Program című pályázati projekt), a negyed összesen 273 331 fős látogatószámmal zárta az évet.

Kiemelendő a családoknak nyújtott szolgáltatások bővítése és az ezzel kapcsolatos marketingtevékenység, ugyanis a megvásárolt családi jegyek száma 3 év alatt megháromszorozódott. A legnagyobb érdeklődés továbbra is a Zsolnay Aranykora – Gyugyi gyűjtemény iránt volt, nagyon népszerű volt továbbá a Planetárium és Látványmanufaktúra is.

A Munkácsy-kiállításnak köszönhetően az m21 Galéria látogatószáma minden eddigi rekordot megdöntött. Ugyancsak jelentősen, nagyjából ötszörösére emelkedtek az ajándéktárgy, ajándékutalvány-típusú bevételek, ami elsősorban a Zsolnay shop forgalmából és a Munkácsy-kiállítás ajándéktárgy értékesítéséből adódott.

Programszámok terén kis emelkedés történt, 1729 esemény zajlott itt, ami 37-tel több az előző évinél.

2019-ben több mint 2500 fővel emelkedett a pécsi világörökségi helyszínek látogatószáma, ami megközelítette az 50 ezer főt (49 602). Nagyon népszerűek voltak az újonnan bevezetett programok, mint a Föld alatti Pécs – séta a város alatt, de a régi kedvencek is, mint az Éjszakai tárlatjárat.

Nagyon népszerű volt az Éjszakai tárlatjárat program

A Kodály Központ 2019-ben is sikeres évet zárt 93 437 látogatójával. Az itt szervezett programok száma megegyezett az előző évivel (206), bár 2019-ben kevesebb konferencia kapott helyet az épületben. Óriási sikert aratott többek között Al di Meola és a Boban Marković Orkestar, de a hazai kedvencek is, mint Koncz Zsuzsa, a Budapest Bár, a Honeybeast és a 30Y Kocsmakoncertje Mucsi Zoltánnal.

Al di Meola koncertjét is imádta a közönség

A ZSÖK belvárosi helyszíneinek (Művészetek és Irodalom Háza, Középkori Egyetem, Boldogság Háza, Pécsi Galéria) látogatószáma 33 285 fő volt, ami közel megegyezik a 2018-as számmal, összesen 120 program zajlott ezeken a helyszíneken.

A városi rendezvényeken, fesztiválokon 2019-ben több mint 154 000 látogatónak nyújtott színvonalas kikapcsolódást a ZSÖK.

Kiemelendő ezek közül a Zsolnay Fényfesztivál, amin több mint 80 ezer látogató vett részt.

Hirdetés