Kárpátaljai kisiskolásokért csendül fel Faragó Laura, Kossuth- és Magyar Örökség-díjas énekművész hangja a belvárosi református templomban rendezett koncerten, december 9-én 17 órakor. Az esemény fővédnöke, Őri László alpolgármester szerint a jótékonykodáson kívül az adventi időszak szebbé tétele is a cél.

– Két évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal kezdeményeztem egy adventi hangversenysorozatot, ennek keretében Pitti Katalin művésznő volt kétszer is a kertvárosi, majd a belvárosi református egyházközségek vendége – mondta Őri, aki a terület önkormányzati képviselője is.

Az idei adventi hangversenyre Faragó Laurát, Kossuth- és Magyar Örökség-díjat énekművészt hívta meg az alpolgármester.

– A műsorban magyar karácsonyi népdalok hangzanak el, népi betlehemes játékokat láthatnak a résztvevők, részleteket olvasnak fel majd Máraitól, Jókaitól, Gárdonyitól. Úgy, mint az eddigi években, idén is közös énekléssel zárul a műsor – ismertette Őri. – A hangversennyel az a cél, hogy meghittebbé varázsoljuk az adventi, várakozással teli időszakot.

Az alpolgármester elmondta, a program ingyenesen látogatható, a megjelentek nagy számára való tekintettel viszont érdemes előbb érkezni, a helyek elfoglalása érkezési sorrendben történik. Az előző évek során több százan vettek részt a koncerteken.

– Idén jótékonysági jellege is van az eseménynek: a koncerten adományozni lehet a kárpátaljai nehéz sorsú Forgolány község kisiskolásai számára, hogy az ő karácsonyuk is szebb legyen.

Német Norbert és Őri László

Németh Norbert, a belvárosi református egyházközség lelkipásztora elmondta, már hagyomány a szokásos adventi készülődéskor, hogy az istentiszteletek rendjébe mindig beékelődik egy-egy nagyobb szabású rendezvény.

– Ezek a hangversenyek mindig nagy létszámú nézősereget vonzanak, nagyon jó alkalmak arra, hogy megtöltsék a templomunkat. Örülünk neki és várjuk Faragó Laura érkezését.

A Pécs-Belvárosi Református Egyházközség templomában (Szabadság u. 35.) december 9-én 17 órakor kezdődik a koncert, a Kossuth-díjas énekesnő közreműködésével.