Kispál, immár Borz nélkül: Velőrózsák-lemez és koncert

Ezen a héten jelenik meg Kispál András új zenekara, a Velőrózsák debütáló albuma Hamburgerkovács címmel; a tavaly elbúcsúzott Kispál és a Borz exgitárosa és társai december 9-én az A38 hajón mutatják be a friss anyagot.

hirdetés

“Nyilván nem tudom elkerülni, hogy a Velőrózsákat folyamatosan összehasonlítsák a Kispál és a Borzzal. Erre azt tudom mondani, hogy a számok teljesen másként születtek, a zenekar alkotói módszere eltér attól, ahogy az korábban Lovasival volt, és persze talán a legmarkánsabb különbség a frontember és a másmilyen stílusú szövegek. Persze a gitárhangzás óhatatlanul hasonlít a korábbira, de magamat nem tudom kicserélni” – jegyezte meg Kispál András az MTI-nek. (Lovasi András jelenleg a Kiscsillag frontembere.)

Kitért arra, hogy több szám alapját még a Kispál és a Borz-időkben született ötleteiből mentett át a Velőrózsákba, ezek akkor nem kerültek be a próbafolyamatba. Kispál felidézte, hogy a Velőrózsák mai felállásának kialakulása hosszú folyamat volt, több énekest kipróbált, míg a korábban az Éden nevű formációban szerepelt Pavlicsek Lászlóra rátalált, Bajkai Ferenc (Eat Me!) dobos pedig a lemezfelvételek előtt váltotta Tóth Zoltánt. A Velőrózsák basszusgitárosa Percsy Zoltán, Kispál egykori osztálytársa lett. A zenekarból csak Kispál és Percsy pécsi lakos, de a gitáros szerint ez nem okoz problémát.

“Nagyon jól egymásra találtunk Pavlicsek Lacival, mellette még egy külsős, Püspöki Péter játszott komoly szerepet a dalok írásában, hiszen három szám szövegét is ő hozta és voltak zenei ötletei is. Ami kialakult, az egybevág azzal, amit több mint egy évvel ezelőtt, a Kispál és a Borz búcsúkoncertje előtt elképzeltem, vagyis hogy legyen egy alkotóközösség, amelyik majd a dalokat írja. Bajkai egy fiatalabb generáció képviselője, stílusa groove-os, energikus” – mondta Kispál.

Kitért arra, hogy Püspöki Péter egy gyorsétteremben dolgozik és a lemez címe, illetve a címadó dal, vagyis a Hamburgerkovács egy felé tett tiszteletkörként is értelmezhető. “Péter el van rugaszkodva a valóságtól, olyan furcsa mondatai vannak, amikre az ember állandóan csak felkiálthat, hogy miért nem nekem jutott ez az eszembe!”.

Bár a Kispál és a Borzban a gitáros soha nem írt szöveget, legfeljebb egy-egy sorát használta fel Lovasi, ezúttal ezt is kipróbálta, például az album első dalában, a Főzzél nekemben, amelynek a refrénje így szól: “Főzzél nekem, mosogass el, aztán menjél innen el”.

“Mielőbb nekünk támadnának a feministák, szögezzük le, hogy ez nem egy nőellenes, férfisoviniszta szám, éppen ellenkezőleg: arról szól, hogy van egy férfi, aki próbál kemény lenni, de rájön, hogy elrontotta az életét, és a refrén csak egy sikertelen kísérletét rögzíti. Nem a szövegek írását, hanem magát a helyzetet élvezem. Kicsit nosztalgiaszagú, mert olyan, mint amikor 17-18 évesen zenélgetni kezdtem, egy kicsit kínlódva, de örülve” – magyarázta a zenész.

A lemez talán legjobb dala a Kibeszélve, amely jellegzetes kispálos riffre épül, a szöveg meg azt vázolja, miért hagyják el sokan az országot; mint a refrénben szerepel: “külföldön egyszerűen jobb”.

A CD Pavlicsek László budapesti stúdiójában készült, a producer Kispál és Pavlicsek volt. A borítón a Velőrózsák tagjairól készült karikatúrák, Verhóczki Ádám rajzai szerepelnek.

“Tavasztól már koncerteztünk, fesztiválokon is voltunk, a Szigeten is, bár viszonylag korai időpontokban játszottunk. Talán a két legjobb hangulatú fellépés júniusban az orfűi Fishing On Orfű fesztiválon, valamint október közepén a Pécsi Est Caféban volt. Szerintem a mi közönségünk annyiban mindenképpen más, mint a Kiscsillagé, hogy a zenénk és szövegeink valamivel idősebb korosztálynak szólnak, mindenképpen a 25 év felettieknek. Ez talán érthető, hiszen 47 éves vagyok” – fogalmazott Kispál András.

Mint elmondta, a december 9-i lemezbemutató-koncert után, ami a fővárosi A38 állóhajón lesz, tavasszal szeretnének turnézni, elsősorban klubokban, “mert az sokkal emberközelibb, a Kispál és a Borzzal az utolsó években már túlságosan monumentális volt számomra a fesztiválokon játszani”.