Pécsre látogatnak az ország természetbarátai

Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában rendezik meg szeptember 18-án a Természetjárók Napját. A Magyar Természetbarát Szövetség 1989 óta szinte minden évben Dobogókőn találkozik, a 2010-es év alkalmából azonban kivételt tesznek.

hirdetés

A hagyományokhoz híven szeptember 18-án a déli harangszó jelzi a Természetjárók Napjának kezdetét. A természetbarátok ünnepe azonban rendhagyó lesz 2010-ben. 1989 óta csaknem minden alkalommal Dobogókőn találkoztak, idén azonban Pécsett adnak egymásnak randevút, az Európa Kulturális Fővárosa cím előtt leróva tiszteletüket.

– A Természetjárók Napja a Magyar Természetbarát Szövetség hagyományai közül az egyik legértékesebb, amely erősíti a tagsága közötti összetartozást – hangsúlyozta Tóth Klára, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Elnöke.

– Ilyenkor az ország minden részéről felkerekednek a természetbarátok, hogy a déli harangszó után kezdődő rendezvényen köszöntsék egymást, valamint azokat, akik a természetjárás fejlesztéséért kiemelkedően dolgoztak, a természet értékeinek megőrzésén eredményesen fáradoztak.

A programokat szeptember 18-án Pécsett, Európa Kulturális Fővárosa főterén 12 órakor Páva Zsolt, Pécs polgármestere nyitja meg. A Baranya Vadászkürt Együttes műsorát követően a Magyar Természetbarát Szövetség kitüntetéseit a szervezet elnöke, Szabó Imre adja át. A kimagasló szervezési tevékenységet végzők Dr. Téry Ödön emlékérmet kapnak, a kiemelkedő technikai munkáért Czárán Gyula emlékérem jár.

Dr. Pápa Miklós emlékéremben túravezetők, Gábor Ignác Emlékéremben az ifjúság nevelői reménykedhetnek szeptember 18-áig. Az ünnepi műsort a Misina Táncszínház Babás Szerkövei zárják, de a szervezet baranyai tagjai által kínált programok sora csak ezzel kezdődik. Honlapjukon számos túrát és pécsi látnivalót, nevezetességet és programot ajánlanak az ide látogatóknak és az itt élőknek.

Természetesen lehetetlen mindent egyetlen nap alatt végigjárni, így érdemes pár nappal szeptember 18-a előtt Pécsre látogatni.