23 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapPécs AktuálBiztosan finomítanak még a pécsi menetrenden

Biztosan finomítanak még a pécsi menetrenden

Ahhoz képest, hogy negyven éve nem történt ekkora változás a pécsi menetrendben, viszonylag jól fogadták az utasok az új rendszert – mondják az Egyesületnél. A finomhangolás azonban nem marad el, ha az igények megkövetelik, akkor módosítanak a Tüke Busznál. 

Ahogy várható volt, a pécsieket megosztotta a februártól életbe lépett új menetrend, hiszen a változások hatalmasak voltak a korábbiakhoz képest. Több új járatot indítottak, miközben másokat megszüntettek, fonódó buszhálózatot alakítottak ki, amelyekkel a peremkerületeket is el lehet érni átszállás nélkül.

A rendszer szombaton indult, de élesben hétfőn vizsgázott – és még hetekig fog. A menetrend összeállításában részt vevő Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület (PTKKE) munkatársa, Pék Patrik szerint továbbra is várják az utasok észrevételeit a Tüke Busznál a [email protected] email címre.

Mint mondta, vannak türelmesebb és kevésbé türelmes utasok, s vannak, akiknek tetszik, másoknak viszont nem a menetrend.

– Reggel voltak kisebb és jelentősebb késesek is, részben műszaki hiba, részben amiatt, hogy az új, jóval hosszabb vonalakat még a sofőröknek is szokniuk kell – emelte ki Pék, az egyesület menetrendi és vonalhálózati referense. – Ezen mindenképpen javítani kell, de várjuk azokat a leveleket, amelyekben konkrét javaslatokat fogalmaznak meg az utasok, hogy megoldásokat tudjunk azokra találni. Egy hónap mindenképpen kell, hogy az új menetrend tapasztalatait érdemben értékelni lehessen.

A Meszesről rendszeresen bejáró Szabó Tímea szerint neki azért lett jobb a rendszer, mert csökkent a 2-esen a zsúfoltság. Mezei Dániel viszont azt fájlalja, hogy a 21-es megszűnt. Ő Megyeri tértől ment, a Mohácsi útig járt, most azonban át kell szállnia az Árkádnál, vagy pedig a Hungária útig kell gyalogolnia a 2-es megállójához. Mások a 30Y járat sűrítését is megfogalmazták, de a Jakabhegyi út és Kertváros összeköttetésén is javítanának.

 

[youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=JY2Eni14jTg” width=”640″]

 

A 21-es busz kapcsán Pék Patrik azt mondta, hogy azt valóban hiányolták többen, de a Vásárcsarnok elérhető például a 22-es, 23-as, 24-es busszal is. A referens szerint megfontolandó, hogy a 130-ast esti órákban is elindítsák, s mivel hétfőn a Vadász utcánál is voltak zsúfolt buszok, itt is várhatóan módosításra van szükség. Szerinte a 60-assal viszont vannak gondok, ezért ennél a járatnál akár komolyabb változások is lehetnek.

[poll id=”131″]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő