Hirdetés

A Pécsi Járásbíróság január 13-án elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított férfi 2022. november 17. óta dolgozott próbaidős ápolóként egy klinika zárt osztály Covid+ részlegén, ahol akkor feküdt az idős, magatehetetlen sértett nő.

December 17-én, a kora délutáni órákban a gyanúsított a sértett vénás kanüljén keresztül, közvetlenül az érpályába fecskendezett 50 milliliter kálium-kloridot, mely miatt a nő szívmegállás következtében azonnal meghalt. Halálának oka heveny kálium-mérgezés következtében kialakult szívelégtelenség volt.

A gyanúsításban szereplő bűncselekmény tíztől húsz évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

A vádirat szerint tartani lehet attól, hogy a gyanúsított – szabadlábon hagyása esetén – megszökne, elrejtőzne, a büntetőeljárásban részt vevő személyek befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsított és védője – enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása érdekében – fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem végleges – zárul a vádirat.

Kiemelt képünk illusztráció.

Hirdetés