15 C
Pécs
csütörtök, május 9, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldLetartóztatták a pécsi késelőt

Letartóztatták a pécsi késelőt

A Pécsi Járásbíróság november 3-án elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A vádirat szerint a gyanúsított október 31-én, az esti órákban egy szálló alagsorában előzetes szóváltás után az egyik ott lakó fiatal férfi bántalmazta: felvette az asztalon lévő nagykést és azzal mellkason szúrta a sértettet, aki a helyszínen elhunyt. A gyanúsított ezt követően a szállót elhagyta, azonban a rendőrség november 1-én elfogatóparancs alapján elfogta.

A gyanúsításban szereplő bűncselekmény jelentős tárgyi súlyára és elfogásának körülményeire figyelemmel feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, jelenlétét az eljárási cselekményeknél másképpen nem, csak letartóztatásával lehet biztosítani.

A bíróság végzését az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette. A gyanúsított védője nem volt jelen az ülésen, ő a bíróság határozata ellen öt munkanapon belül nyújthat be fellebbezést, így a végzés nem végleges – áll a vádiratban.

Az esetről korábban itt írtunk részletesen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő