Magyar Orvosi Kamara: 125 intenzíven fekvő beteg közül 87 oltatlan

Hirdetés

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) hivatalos közösségi oldalán osztotta meg a sokatmondó táblázatot, melyből kiderült, hogy oszlik meg 125, intenzív osztályon kezelt beteg száma, az állapotuk szerint. A nem reprezentatív adatokból az is kiderült, milyen a páciensek között az oltottsági arány. 

Kemenesi Gábor pécsi virológus is megosztotta a bejegyzést azzal a kommentárral, hogy: „egyértelműen látható az oltás hatása és az, hogy miért különösen fontos az idősekre figyelni”. 

A MOK a következőket közölte a posztban:

125 beteg közül…

  • 70 fő intubálva, altatva van lélegeztetőgépen;
  • 35 fő non-invazív lélegeztetésben részesül (NIV);
  • 20 fő maszkon keresztül kap oxigént;
  • 87 fő oltatlan;
  • 31 fő négy hónapnál régebben oltott;
  • 7 fő négy hónapon belül oltott, ezen belül 2 fő háromszor oltott.

Mint kiemelték: az intenzív osztályokon fekvő betegek között jelentős eltérés volt az oltott/oltatlan, illetve az intubált/nem intubált betegek számában. A nem reprezentatív kutatás további érdekessége, hogy az oltott páciensek jellemzően az 1930-50-es években születtek, míg az oltatlanok között a 90-es években születettek is vannak.

Íme, itt a táblázat:

Kiemelt képünk illusztráció. 

Hirdetés