22 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapHírzónaMárciusban döntenek Imhofról

Márciusban döntenek Imhofról

Márciusban dönthetnek arról, hogy vádat emelnek-e a Pécsi Tudományegyetem volt gazdasági főigazgatója, Imhof Gábor ellen – tudta meg a PécsMa.hu ügyészségi forrásból.

A PTE gazdálkodásával kapcsolatos vesztegetési ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda január 27-én zárta le a nyomozást. Az NNI huszonkilenc ember ellen javasolt vádemelést, mert az nyomozók szerint a gyanúsítottak – külsős cégek és az egyetem munkatársai – bűnszervezetben csúszópénzekért kötöttek meg beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, s ezzel több mint százmillió forint kárt okoztak.

A vádemelési javaslatot az NNI egy hónappal ezelőtt elküldte a Baranya Megyei Főügyészségnek. Ügyészségi forrásból úgy értesültünk, hogy a vádemelésről nem döntöttek az azóta eltelt idő alatt, hanem újabb 30 nappal meghosszabbították ennek határidejét – vélhetően az ügy bonyolultsága és nagyságrendje miatt volt szükség erre.

A héten pedig a Pécsi Városi Bíróság ismét arról dönthet, hogy meghosszabbítja-e a jelenleg is rácsok mögött lévő volt gazdasági főigazgató,  Imhof Gábor előzetes letartóztatását.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő