12 C
Pécs
péntek, október 11, 2024
KezdőlapPécs AktuálMegnyitott a pécsi advent!

Megnyitott a pécsi advent!

Elindult a Széchenyi téren a vásári nyüzsgés, folyik a forralt bor és a meleg tea, a pécsiek pedig egy emberként várják a karácsonyt. Hivatalosan is megnyitotta tehát kapuit az idei pécsi advent!

A korábbi évekhez hasonlóan az idei, közel 130 programot felsorakoztató pécsi advent is példás városi összefogás eredménye, hiszen az „Advent Pécs 2016” programkavalkádja a Zsolnay Örökségkezelő NKft., a Pécsi Egyházmegye és a Pécsi Rotary Club együttműködése nélkül nem jöhetett volna létre.

Indul a karácsonyváró vásár!
Indul a karácsonyváró vásár!

Az előző évekhez hasonlóan a frissen feldíszített Mindenki Karácsonyfája mellett november 25-től megnyílik a Széchenyi téri Betlehem és a Mikulásház is, az adventi programok fő helyszíne pedig újfent az VI. Pécsi Adventi Kézműves- és Mesevásár lesz a főtéren, ahol összesen 39 kézműves portékái közül válogathatnak a pécsiek. Természetesen az eszem-iszom sem maradhat el, köszönhetően a 24 finomságokat és jó borokat kínáló kitelepülőnek. A Tüke Kártya tulajdonosok pedig örülhetnek, hiszen az adventi vásár ideje alatt minden étel, ital és ajándéktárgy vásárlásakor 10 százalékos kedvezményt kapnak az árusoktól!

Tüke Kártyával olcsóbb lesz a forralt bor (is)!
Tüke Kártyával olcsóbb lesz a forralt bor!

A köszöntők előtt került sor az ünnepi fények felkapcsolására. A főteret Vértes Viktória és kisfia világította ki egy gombnyomással, akit a Rádió 1 adventi játékán sorsolt ki Csizi Péter országgyűlési képviselő több száz pécsi jelentkező közül.

Vértes Viktória és kisfia felkapcsolta az adventi fényeket
Vértes Viktória és kisfia felkapcsolta az adventi fényeket

Az ünnepélyes megnyitón Decsi István, Pécs alpolgármestere elmondta, hogy immáron 6 éve már annak, hogy új formában, a város szervezi az adventi programokat. Kifejtette, hogy az advent az év talán legfontosabb időszaka, hiszen ilyenkor az emberek egy kicsit félre tudják tenni mindennapi gondjaikat és időt szakíthatnak szeretteikre. Ehhez a város az Adventi Kézműves- és Mesevásárral szeretne hozzájárulni – folytatta –, ahol minden napra esik majd egy-egy karácsonyváró családi program, melyek a pécsiek közösségét is erősítik.

Decsi István alpolgármester nyitotta meg az ünnepet
Decsi István alpolgármester nyitotta meg az ünnepet

Szép Attila, a Pécsi Egyházmegye irodaigazgató atyája beszédében kiemelte, hogy adventkor nemcsak arra készülünk, hogy találkozzunk az Úrral, hanem arra is, hogy találkozzunk szeretteinkkel. Ilyenkor egy kicsit lelassíthatunk, figyelhetünk egymásra, szorosabbra fűzhetjük kapcsolatainkat – mondta. Adventkor „ünnepet készítünk” másoknak, hogy láthassuk az örömöt arcukon – emelte ki az atya, majd hozzátette, hogy ilyenkor a leginkább elesetteken, a legszegényebbeken is segíthetünk, ezért is lesz jelen a Széchenyi téren az egyházmegye karitász szolgálata.

Adventi fényekben úszik a város
Adventi fényekben úszik a város

Ezt követően Himer László, a Pécsi Rotary Club alelnöke mondott beszédet, aki hangsúlyozta, hogy a klub 2014-től minden évben megrendezi a város egyik legnagyobb jótékonysági eseményét, a Pécsi Rotary Adventet, ami idén november 27-től december 20-ig tart. Az akció keretében – folytatta – 24 pécsi jól tanuló, de rászoruló általános- vagy középiskolás diák kap 100-100 ezer forint értékű ajándékot. A Nádor Szálló ez alkalomból az ország legnagyobb adventi naptárává változik, melynek ablakai esténként egy-egy támogatót és egy gyermek ajándékát tárják fel – mondta.

A megnyitó zárásaként Decsi István – a pécsi hagyományt követve – csapra verte a Három Királyok sört, így pedig hivatalosan el is kezdődött az idei pécsi advent.

Az advent összehozza a pécsieket
Az advent összehozza a pécsieket

Mint azt korábban megírtuk, az idei adventen is programdömping lesz, de azért álljon itt gy kis összefoglaló a látnivalókról:

A Zsolnay Örökségkezelő NKft. a VI. Pécsi Adventi Kézműves- és Mesevásár minden napjára kínál az adventi készülődéshez illő programot: koncertek, állatsimogató, játszóházak, kézműves foglalkozások, sok mese és ének várja a látogatókat. Lesz Adventi mesetár a Pécsi Nemzeti Színház színészeivel, interaktív meseszövés a Janus Egyetemi Színház művészeivel, de Bogárdi Alíz is elmondja kedvenc meséit. Fellép többek között a VoiSingers, a Vocapella és Tamás Éva Játéktára. Az Adventi Kézműves és Mesevásár ideje alatt egyet fizet, kettőt kap akcióban vásárolható Örökség jegy a ZsÖK NKft. infopontjain, amivel megtekinthetők a Zsolnay Kulturális Negyed látnivalói, a pécsi világörökségi helyszínek és a Középkori Egyetem.

Az idei advent során egy új játék indul, melynek lényege a családi kincsvadászat. Az érdeklődők hétvégenként GPS koordináták segítségével megkereshetik a belvárosban elrejtett kincsesdobozokat, melyekben egy-egy pecsét lapul. Aki mind az öt lenyomatot összegyűjti, ajándékot kap a Pécs Pontban.

Adventi portrékavalkád címmel szelfi-verseny is indul. Ennek keretében a játékosok a Mindenki Karácsonyfájánál készült fotókat az Advent Pécs Facebook oldalra tölthetik fel, ahol a legnépszerűbbek jegyet nyernek a Kiscsillag december 29-i koncertjére, a Kodály Központba.

Ugyancsak új kezdeményezésként idén egy online elérhető adventi kalendárium segítségével 24 ismert pécsi személyiség tolmácsolja majd jókívánságait. December 1-24. között minden nap egy-egy ablak tárul fel a www.pecsprogram.hu/adventinaptar oldalon, ami egy kiemelkedő pécsi személyiség üzenetét rejti.

Az adventi időszak lelki előkészületeinek jegyében a Pécsi Egyházmegye idén is meghirdeti a Pécsi Advent rendezvénysorozatot. Az egyes találkozások (ingyenes koncertek, múzeumpedagógiai foglalkozások, idegenvezetések) célja, hogy Jézus Krisztus születésére és a családok ünnepére közösen készülhessenek a pécsiek. A programsorozat idején, 2016. december 3. és 18. között a Pécsi Székesegyház és a Dóm-kőtár terei nyitva állnak, ahol a kórustagok, szülők, nevelők, gyerekek közösségben élhetik át a várakozás valódi örömét.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő