13 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapPécs AktuálMegtalálták a megoldást a trafiktörvényre Pécsen?

Megtalálták a megoldást a trafiktörvényre Pécsen?

Ügyesek – így lehetne jellemezni azokat a trafikosokat, akik a jogszabály miatt ugyan kiszorultak a benzinkutakról és bevásárlóközpontokból, ám azoktól nem messze most újabb boltot nyitnak. A jogszabályok értelmében május végétől már nem lehet működtetni trafikot benzinkúton, és 2500 négyzetméterné nagyobb alapterületű üzlethelyiségben  – például hipermarketben, plázában – , sem azokból leválasztva, sem azok kiegészítő üzletsorán vagy parkolójában. A rendelkezés értelmében akiknek ilyen helyen van boltjuk, azoknak nem marad más választásuk: vagy költöznek, vagy megszűnnek. Pécsen – miután erre vonatkozó adatot nem közölt sem a NAV, sem a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. – számításaink szerint egy tucat üzletet érint a rendelkezés. A tulajdonosaik közül többen korábban sem nyilatkoztak, mindössze egyikük mondta azt, hogy ez hatalmas bukás neki, de még nem döntötte el, hogy új helyen kinyit-e.

dohánybolt2
Vajon itt minden rendben van?

Úgy tűnik azonban, hogy a boltosok nem tétlenkedtek, hiszen több helyen is azt tapasztaltuk, ugyan nem a benzinkúton, de közvetlenül mellette húztak fel trafikot, de akad arra is példa Pécsen, hogy egy áruház parkolójában egy másik töltőállomástól néhány lépésre működtetik majd az üzletet.  Kevésbé szembeötlő helyen ugyan, de a Makay úti Tescóval szemben, a 6-os út túloldalán is nyílik hamarosan egy dohánybolt.

nemzeti dohánybolt2
Nem a benzinkúton van, kicsit arrébb, de így még talán jobban is látszik…

A rendelkezésben olyan megjegyzések is szerepelnek, miszerint az adott benzinkút,  vagy bevásárlóközpont járművel vagy gyalogosan használható közlekedési útvonalain, határoló területein, továbbá az ahhoz kapcsolódó fásított vagy füvesített területein sem lehet trafik. Az általunk ismert új trafikok kapcsán Bus Szilvia, a NAV regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának alezredese azt mondta, május 31. előtt még még működhetnek a jelenlegi helyeken, de ezt követően a kérdéses trafikok működéséről nem adhatnak információt. Megjegyezte azonban, hogy pénzügyőri igazgatóság az engedélyezési eljárásban helyszíni szemlét is tart, így ha nem megfelelő helyen van az épület, nem is kaphat működési engedélyt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő