15 C
Pécs
csütörtök, május 9, 2024
KezdőlapKorzóMikulásig ragyog a Jupiter az éjszakai égbolton

Mikulásig ragyog a Jupiter az éjszakai égbolton

Fényesen fog ragyogni a Jupiter a novemberi éjszakákon, a Naprendszer bolygókirálya ugyanis oppozícióba, azaz szembenállásba kerül.

Különleges jelenséget figyelhetnek meg azok, akik a novemberi éjjeleken az égboltra tekintenek. A Jupiter november 3-án, pénteken oppozícióba, vagyis szembenállásba kerül, és fényesen fog ragyogni éjszakákon át.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján közölt cikk szerint az oppozíció azt jelenti, hogy a Föld a bolygó és a Nap közé ér, és a három égitest egy vonalban van. Ekkor a bolygó az égbolt Nappal átellenes pontjában látszik, és magasan ragyog egész éjszaka. Azért érdemes oppozícióban megfigyelni az égitesteket – ahogy most a Jupitert is – mert nagyjából ekkor érnek legközelebb a Földhöz, és ekkor látszanak a legnagyobbnak, legfényesebbnek. A bolygó szerelmesei örülhetnek, hiszen

a fényessége legalább Mikulásig kitart.

A jelenség szabad szemmel is jól látható, de szépségei igazán távcsővel tárulnak fel. Ahogy a szakemberek írják, már egy kisebb kézi távcsövet a Jupiter felé forgatva is feltűnik körülötte négy fényes pontocska: ez a 4 legnagyobb holdja, a Galilei-holdak, azaz az Io, Europa, Ganymedes és a Callisto. Egy nagyobb távcsővel a Jupiter felhősávjai is jól kivehetők, ha pedig szerencsés időpontban vizsgáljuk, akár még a déli egyenlítői sávban tomboló óriási vihart,

a Nagy Vörös Foltot is elcsíphetjük.

November 3-án 23:15 után kerül fel a korongra, és egész éjszaka megfigyelhetjük, majd másnap, november 4-én is végig láthatjuk a bolygó felénk néző oldalán.

A Jupitert nehéz eltéveszteni: az esték legfényesebb égitestje (ha a Hold éppen nem látszik), egészen addig uralja az égboltot, amíg hajnalban felkel a Vénusz. Jelenleg a Kos (Aries) csillagképben tartózkodik, majdnem a Cet (Cetus) határán.

A Jupiter helyzete az égbolton 2023. 11. 03-án 22 órakor. Forrás: Stellarium

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő