22 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapHírzónaMit csinálnak a közgyűlés után? – 2. rész

Mit csinálnak a közgyűlés után? – 2. rész

Sorozatunk második felében folytatjuk a sort, s azoknak a képviselőknek a további sorsáról írunk, akik nagyobb szerepet kaptak a pécsi politikában az elmúlt ciklusokban (az első részhez KLIKK IDE!). Révész Mária például a minisztériumnál lesz tanácsadó, míg Tóth Mihályné több könyvet olvasna, mint eddig.

Révész Máriának, a Fidesz városi elnökének, a kulturális bizottság vezetőjének van felmentése. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumában politikai főtanácsadóként segíti a továbbiakban a miniszter és a parlamenti államtitkár munkáját. Ez az indoka pusztán annak, hogy egy időre távozik a pécsi politikából.

Sarkadi Gábor, az SzPV frakcióvezetője azt mondta, hogy a Szövetség Pécs Városáért Egyesület működtetésében tevékenykedik majd. Molnár Ferenccel és Juhász Istvánnal közösen azért dolgoznak, hogy a szervezet minél több, az embereket, a társadalmat felpezsdítő programnak legyen gazdája.

Schmidt József szocialista közbiztonsági tanácsnok, a gazdasági bizottság elnöke továbbra is ingatlanpiaci cégénél dolgozik, s reményei szerint több felkérést is kap majd mint igazságügyi ingatlanszakértő. Emellett a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási projekt keretén belül vállal munkát.

Sík László Lajos, a kommunális bizottság egykori szocialista elnöke eddig szüneteltette építőipari cégének tevékenységét. Ezt indítaná újra októberben. Emellett egy másik társaság műszaki szakembereként is dolgozik. A jövőben csak abban az esetben térne vissza a politikához, ha gyökeres változás történik – mondta.

Ternák Gábor doktor, a Fidesz-KDNP képviselője, egykori polgármesterjelöltje, volt pécsi elnöke elsősorban orvos szakmai tevékenységei rovására nem akar már képviselő lenni. Emellett azt is tervezi, hogy ismét visszamegy a világ más tájaira gyógyítani.

Tóth Mihályné, a szocialisták korábbi oktatási bizottsági elnöke azt mondta, nemsokára egy szemműtéten esik át. A lábadozás után szeretne több időt tölteni a családjával, s az aktív pihenésre, könyvolvasásra áldozná felszabaduló idejét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő