Hirdetés

Télen meglehetősen gyakoriak a koccanásos balesetek, de a súlyosabb karambolokból sincs hiány az idei évben. Akik ritkán vezetnek, sokszor félnek is útnak indulni, mert nem tartják kellően stabilnak a tudásukat ahhoz, hogy téli körülmények között vezessenek. De nemcsak a tapasztalat hiánya okozza a problémát, hanem az is, hogy nagyon sok autótulajdonos nem készíti fel az autóját megfelelően a téli közlekedésre. Nem is gondolnánk, hogy hány baleset adódik ebből.

Az autó téli felkészítése többől áll, mint lecserélni a nyári gumikat télire, de sokan még ezt sem teszik meg. Emellett sokszor a szélvédőmosó cserélje is elmarad, ahogyan az autó őszi átnézetése, hogy minden alkatrész, köztük a fél és a váltó is megfelelően működik. Ha pedig nem működik a fék, az nagyon veszélyes lehet. Sokan azzal magyarázzák az autó felkészítésének elmaradását, hogy nincs rá szükség, mert a tél enyhe, nem esik sok hó, egy kis hideget meg kibír az autó, még nyári gumikon is. Pedig a felkészülés elengedhetetlen eleme annak, hogy télen is biztonságosan közlekedhessük.

Sok baleset okozója a nem megfelelő gumiabroncs

Az Autotire szakértői minden ősszel hangsúlyozzák a téli gumik fontosságát a téli közlekedésben, illetve arra is felhívják az autósok figyelmét, hogy nemcsak veszélyes a csere elmulasztása, de meglehetősen költséges is. A statisztikák alapján rengeteg koccanásos baleset oka a nem megfelelő gumiabroncs. Nagyon sok sofőr gondolja még mindig úgy, hogy a télen csak a hó és a jég miatt célszerű téli gumira váltani, és mivel ez nem jellemző hazánkban, legalább is az elmúlt évek tapasztalatai alapján, ezért nem is olyan fontos a csere.

A helyzet azonban az, hogy a téli gumi nemcsak a hóra és a jégre lett tervezve, hanem a hidegre is. Nem véletlen, hogy a szakemberek azt szokták javasolni, hogy tartósan hét fok alatt már téli gumira van szükség. Hideg időben a nyári gumik nem képesek megfelelő tapadást elérni, megnő a fékút, ezért nagyobb az esélye, hogy hiába fékezünk, nem áll meg az autó időben. Számos koccanás történik emiatt, melyek el lehetett volna kerülni, ha időben megtörténik a téli gumik felhelyezése. Aki még nem váltott téli gumira, mindenképp tegye meg, mert még legalább két hónapig szükség lesz a téli abroncsokra.

Télen is lényegese a sebességhatárok betartása

A baleset másik fő okozója, hogy nagyon sokan nem tartják be télen a sebességkorlátozást, ez különösen veszélyes, ha nem megfelelő abroncs van az autón, de téli gumival sem célszerű megszegni a szabályokat. A balesetmentes közlekedéshez mindenképp a meghatározott sebességi határokon belül érdemes közlekedni, még akkor is, ha az utak tiszták, tehát nem kell aggódunk a havas-jeges útviszonyok miatt.

Ha pedig az utak jegesek, havasak, akkor még lényegesebb, hogy a lehető legnagyobb odafigyeléssel közlekedjünk. Számos baleset születik amiatt, hogy a zord téli időjárás miatt megcsúszik egy autó, a sofőr pedig nem tudja kezelni a helyzetet. Amennyiben kevés a tapasztalatunk a téli közlekedésben, érdemes felkeresni egy tesztpályát, ugyanis számos vezetéstechnikai tanfolyam választható, amelyek kifejezetten a téli közlekedésre készíthetnek fel minket.

(x)

Hirdetés