12 C
Pécs
péntek, október 4, 2024
KezdőlapAbszolút NőMutatjuk, kikből lehet 2020-ban az Év Női Példaképe Baranyában

Mutatjuk, kikből lehet 2020-ban az Év Női Példaképe Baranyában

Idén is olyan baranyai nők jelöltethettek a rangos elismerésre, akik munkájukban, szakmájukban sikeresek, miközben harmonikus, kiegyensúlyozott családi életet élnek. Bemutatjuk az Év Női Példaképe Baranyában verseny 12 döntősét, akik között tánctanár, képzőművész, pedagógus, jogász és ápoló is akad. 

A zsűri által kiválasztott tizenkét pályaműre február 14-től február 24-ig lehet szavazni, a Facebookon, a lájkok alapján egy közönségdíjas hölgy 50 ezer forint értékű ajándékutalványt kap majd. Emellett szakmai zsűri fogja elbírálni a pályázatokat és kiválasztani a verseny abszolút nyertesét. A díjak átadására a március 8-i Nőnapi Bababörzén kerül sor, a Lauber Dezső sportcsarnokban.

[su_note note_color=”#f6288e”]Ahhoz, hogy a szerintünk legérdemesebb hölgy kapja a közönségdíjat KATTINTSUNK IDE a Facebook-album megnyitásához, és lájkoljuk a kiválasztott nő képét. [/su_note]

Nem is húzzuk tovább az időt, íme az Év Női Példaképe Baranyában döntősök:

Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka 3 gyermek édesanyja, feleség, háziasszony, egy gazdaság alapítója és vezetője, valamint a BT Regiment Kreatív Műhely alapítója, ahol a saját maguk által vegyszermentesen termelt növényeket dolgozza fel.

Bujdosó Krisztina adótanácsadóként dolgozik, aki férjével 3 gyermeket nevel. Ügyfelei közül szívügyének tartja az anyavállalkozókat, akikre speciális szabályok vonatkoznak, és sokkal körültekintőbben kell nekik optimális adózást kialakítani, mint más esetben. Szakmai siker számára minden alkalom, amikor az ügyfél boldogan és elégedetten köszöni meg a segítségét.

Dr. Bereczki-Barna Szilvia a Hurcibaba Egyesület alapítója és vezetője. Férjével 4 gyermeket nevelnek, folyamatosan törekednek a munka és magánélet egyensúlyának fenntartására, melyben a nagy- és dédszülőkkel ápolt jó kapcsolat is sokat segít.

Dr. Fülöp Krisztina Noémi a Pécsi Déli Ipari Park projektmenedzsere és jogtanácsosa, 14 éve dolgozik ingatlanfejlesztésben. Egyedül neveli 18 éves lányát az egyedülálló anyák életének minden nehézségével. A munka és magánélet egyensúlyának alapja a jó időbeosztás, melyet mindkét területen kamatoztatni tud.

Dr. Szabó Mónika 3 gyermek édesanyja. Jogászként dolgozik a Baranya Megyei Kormányhivatalban. Ebben a munkakörben az egészségügyi és jogi végezettségét, illetve az időközben elvégzett számos tanfolyam és képzés valamennyi tapasztalatát hasznosítani tudja. Aktív családi életet élnek, sokat kirándulnak, kertészkednek és életük meghatározó része a zene.

Gayerné Ferencz Mária Bólyban egy 25 fős 2. osztály tanítójaként dolgozik, emellett pedig hitoktató és kórusvezető is. Férjével 15 éve házasok és 4 gyermeket nevelnek.

Kapitányné Légrádi Éva Eszter vállalkozóként dolgozik, 2 gyermek édesanyja. Munkája mellett tagja a Nevetnikék Alapítványnak, amely a Pécsi Gyermekklinika osztályain tart különféle zenés, bábos, mesés foglalkozásokat. Az önkéntes munka mellett az alapítvány online felületeit is ő kezeli.

Kató Mónika keramikus, aki késztermékek gyártása mellett kerámiafestő foglalkozásokat is tart. Férje és két gyermeke gyakran elkíséri őt hétvégi programokra is.

Kiss-Márton Adrienn HR-szakember, Virtuális Asszisztens szakértő és édesanya. Vállalkozása mellett a PTE hallgatója is. Tudatosan figyel arra, hogy jól ossza be az idejét, amelyhez a priorizálás, a szabályok lefektetése elengedhetetlen.

Markó Éva nívódíjas táncművész. Jelenleg 150 gyermeket és közel 30 felnőttet tanít nap mint nap. Férjével három gyermeket nevelnek és a szakmai kihívások mellett legkisebb gyermekük betegségével is sikeresen megküzdött a család.

Pojányi Evelin osztályvezető ápolóként dolgozik a PTE KK I.sz. Belgyógyászat, Pulmonológiai osztályán. Tavaly végezte el az egyetemet, Ápoló MSC, közösségi szakápolóként 3 gyermek édesanyjaként.

Purger Valéria pályaorientációs tanácsadó, aki gyógypedagógiai segítő munkatárs szakképesítéssel is rendelkezik, hogy a speciális helyzetben lévők továbbtanulását is minél szakszerűbben támogathassa. Munkája mellett két gyermeket is nevel férjével.

Kiemelt képünk illusztráció.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő