13 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapPécs AktuálGazdaságNem marad álom a baranyai Duna-híd

Nem marad álom a baranyai Duna-híd

Régi baranyai álom válhat valóra: eldőlt, hogy több mint 200 méteres, 2X1 sávos közúti híd épül Mohácsnál. A beruházás tervezésére, a szükséges engedélyek megszerzésére jelent meg kiírás az európai közbeszerzési értesítőben. Ha a híd elkészül, Baranya az ország középső és keleti része felé is új kijáratot kap. 

Talán még sokan emlékeznek Orbán Viktor miniszterelnök szavaira, aki pár hónapja Mohácson, az új óriásvágóhíd avatásán megemlítette a régóta álmodott baranyai Duna-híd tervét is. A kormányfő úgy fogalmazott: “pénz van rá”, a nemzetgazdaság megtermeli az ehhez szükséges összeget, az a gond, hogy terv nincs.

Baranyában nincs híd a Dunán

A jelek szerint már a tervekre sem kell sokáig várni, a napokban ugyanis az európai közbeszerzési értesítőben megjelent az a felhívás, amelyet egy új, Mohácsnál építendő Duna-híd engedélyezési, kisajátítási terveinek elkészítésére, a megvalósításhoz szükséges építési, vízjogi engedélyek megszerzésére és a kiviteli tervekre írtak ki. A kiírásból látszanak az új híd műszaki adatai is: a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. egy 240 méteres híddal számol, amely 2X1 sávos lesz, az 56-os főutat és az 5107. számú, Újmohácson átvezető utat köti össze a folyó felett Mohácsnál.

Ezzel a lépéssel egyébként gyakorlatilag hivatalosan is megindult a mohácsi Duna-híd építésének beruházása. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a kormány a következő 3 évre forrást is biztosított a munkákra, összesen másfél milliárd forintot, ebből 2018-ra 300 millió jut. A kormányzati keretből nemcsak a tervekre, hanem a szükséges területszerzésekre is jut.

Most még komp jár Mohácsnál

A mohácsi hídberuházás egyébként abba a tervbe illeszkedik, amelyről a minap számoltunk be: a kormány elfogadott egy közlekedésfejlesztési programot, amely kifejezetten Baranya megközelíthetőségét javítaná főként délről és keletről. A mohácsi híd elkészülte után kelet felé is új folyosó nyílna, ráadásul Orbán Viktor kormányfő ennek kapcsán egy másik programot is említett: szerepel a tervek között – a Debrecen-Békéscsaba összeköttetés után, második helyen – a Pécs és Szeged közötti összeköttetést biztosító négysávos közlekedés megteremtése is. Ennek egy része, az M60 Pécs és Mohács között már készen van, ha megépül az út másik fele, akkor az ország két nagy régióközpontja, Szeged és Pécs között jön létre új kapcsolat, ami nyilvánvalóan tovább élénkítené a gazdaságot.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő