15 C
Pécs
csütörtök, május 9, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekNyugtatót akart, de nem kapott – dühbe is gurult, harcikutya és kés...

Nyugtatót akart, de nem kapott – dühbe is gurult, harcikutya és kés került elő

A Pécsi Járásbíróság augusztus 9. napján elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra rablás bűntette és több rendbeli lopás vétsége alapos gyanúja miatt. 

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított augusztus 5. napján, a délelőtti órákban, egy pécsi lakásban egy férfitől

Rivotrilt és Frontint kért, azonban a sértett nem tudta adni a gyógyszereket, ezért a gyanúsított a nagytestű harci kutyáját ráuszította.

Ezt követően felszólította a sértettet, hogy vegye elő a mobiltelefonját, majd egy 25 centiméter pengehosszúságú késsel megfenyegette. A sértett a fenyegetés hatására átadta a gyanúsítottnak a 30 ezer forint értékű eszközt, de a lakásból történő távozásakor a gyanúsítottól visszakérte azt, amit a gyanúsított – mivel ennek tanúja is volt – visszaadott.

Július 30-án a gyanúsított egy társával egy pécsi családi ház udvarára másztak be, ahonnan nagy értékű cserepes növényeket, alumínium locsolókocsit a rajta lévő tömlővel tulajdonítottak el,

összesen 163 ezer forint értékben.

Lefoglalással 113 ezer forint kár megtérült, egy 50 ezer forint értékű pálmát nem találtak meg.

Augusztus 5-én, lakat lefeszítés módszerével behatolt egy pécsi lakásba és onnan eltulajdonította a tulajdonos kézitáskáját 15 ezer forint készpénzzel, valamint egy 15 ezer forint értékű elektromos fogyasztó övet.

A gyanúsított büntetett előéletű, a terhére rótt bűncselekményeket egyéb, ellene folyamatban lévő büntetőeljárások hatálya alatt követte el. Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén az eljárásban résztvevő egyéb személyek befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné a bizonyítást, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.

A bíróság végzése végleges.

Kiemelt képünk illusztráció. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő