Aggódik Pécs közszolgáltatóiért az LMP

Az LMP szerint Pécs elveszítette önkormányzati jellegét. Legalábbis erről szólt az a sajtótájékoztató, amit Keresztes László Lóránt, a párt helyi képviselője, parlamenti képviselőjelöltje és Hohn Krisztina, az Új Kezdet párt alelnöke tartott szerdán Pécsett.

hirdetés

Keresztes súlyos költségvetési hiányról beszélt, amiről szerinte már az év elejétől lehetett tudni, ám a városvezetés nem tud választ adni a gazdaságfejlesztéssel és a költségcsökkentés politikájával kapcsolatban felmerülő kérdéseire.

A politikus szerint mindebből arra lehet következtetni, hogy a pécsi fideszes vezetés és a kormány között egy háttéralku köttetett, amikor Pécs az év végi hajrában egy „mentőcsomagot” kapott.

Az LMP attól tart, hogy a kormány ennek fejében a helyi közszolgáltatókra is ráteszi a kezét – a vízszolgáltatóra, a közösségi közlekedésre –, ezek is ama bizonyos háttéralku részét képezik.

– Ezekre a kérdésekre sem kaptam egyértelmű választ a polgármestertől, így a kormányhoz fordulunk, mi áll emögött – nyilatkozta Keresztes.

Keresztes László Lóránt és Hohn Krisztina

– Pécs kapitulált, elvesztette az önállóságát, önkormányzati jellegét – fogalmazott. – Ez több okból is aggályos, hiszen a gazdaság fejlesztéséhez városi, helyi döntéshozók szükségesek, a tárgyalópartnerek nem a központi vezetéssel egyeztetnek. Éppen ezért, ennek a háttéralkunak a hatását minden pécsi érezni fogja.

A zöldpárti politikus szerint a kormány jövőre a kistelepülések önállóságát is kikezdené, akárcsak a mostani pécsi minta alapján a nagyvárosokét.

Hohn Krisztina, az LMP-vel társuló Új Kezdet alelnöke, pécsi-komlói képviselőjelöltje és Mánfa polgármestere elmondta, szerinte a rendszerváltás egyik legfontosabb vívmánya az önkormányzatiság volt, most pedig ez a rendszer értelmetlenné válhat, ha csorbítják az önrendelkezési jogot a településeken.

– Pécsen most a harmadik gyámhatósági intézkedés ez – fogalmazott a kormánytámogatással kapcsolatban. – Ezzel azt már hivatalosan elismerte a kormány, hogy Pécs vezetői alkalmatlanok feladatuk ellátására.

Hohn Krisztina szerint ha Páva Zsolt elismeri, hogy gyámság alá helyezték, időközi választás szükséges a városban. A politikus amondó, hogy a kormány ne kölcsönt adjon, hanem biztosítson megfelelő forrást.