Az egyik leghíresebb pécsi született ma!

Kereken 557 éve, 1434 augusztus 29-én született az első jelentős magyar költő, Janus Pannonius, Pécs egyik nagy alakja, büszkesége. Sokáig hallgattak róla, nem szerették felhozni, megemlíteni, tanítani pedig végképp nem pajzán epigrammáit. Van belőlük bőven, és őket olvasva belepirul az ember. De az őt nem ismerőnek csak akkor esik le az álla, ha megtudja, püspöki rangra is emelkedett bő fél évezreddel ezelőtt.

hirdetés

Akkor is ha illúzióromboló, Janus költői arcképének igenis a részét képezik ezek a pajzán epigrammák, nélkülük nem teljes a róla alkotott kép – annak fényében sem, hogy később rangos egyházi személy lett belőle. Több mint 400 epigrammája volt, ezek közül több mint harmincat illetnek a „pajzán” vagy „erotikus” jelzővel.

Nagy részük Ferrarában született, tehát 1447 és 1454 között, a költő kamasz- és egészen fiatal legény korában. A nagy hírű Guarino de Veronese ferrarai iskolájában tanult, ahol a képzés részét képezték, a nagy mulatságokról pajzán módon megemlékezni házi feladat volt. Mintájuk is volt, követendő példák: Ovidius és Catullus.

Életkoráról (részlet)

„Mélyül a hangom, az ujjam mind többet kaparászik
lágyékom táján, s mind virulóbb a botom.
Lányt látok – tűz önt el, reszket bennem a lélek,
s gyakran nedvezi át álmom a gyolcs lepedőt.”

A humanizmus koráról el lehet mondani, hogy sok minden megfért egymás mellett a való életben az erkölcsöt tekintve. Attól, hogy valaki erkölcstelenül ír, még lehet morálisan kifogásolhatatlan, hófehér és tiszta, vagy fordítva – tartották. Más a szó és más a valóság. Akkoriban és később is eszerint a humanista elv szerint ítélték meg személyét.

Na de mi a helyzet az élményekkel, a versek alapjául szolgáló tapasztalatokkal? Hiszen egy egyházi személyről van szó, papról, későbbi püspökről. Magyarázható minden a vad képzelettel, azzal, hogy kérésre írta őket, de azzal is, hogy a diáktársak színes történeteire rögtönözte a sorokat. Janus híres volt erről a képességéről.

janus
A pécsi költő profilképe: vajon miket láthattak azok a szemek?
Szintén Laeliához

„Laelia, mondd, te betyár, mit kéred folyton a nyelvem?
Nyeld le, ha kell, kígyó, nyeld le egész fejem is.”

Ugyanakkor arról se feledkezzünk meg, hogy Ferrarában kamasz fiúk között töltötte napjait, és egy ilyen közegben valószínűleg nem számított ritkának a női nem és a szexualitás témája, a “mindzsók” és “farcicerék” világa. Azt pedig határozottan lehet állítani – már csak a szövegek alapján is –, hogy számos közülük nem több mint hallomásból ismert pikáns sztori, pletyka.

Ambrusról

„Roppant szerszámát, jól megtermett heregömbjét
Ambrus amíg viszi csak, Tekla dühöng, acsarog.
Ám, ha előrukkol velük Ambrus, nincs vita többé:
érvük súlya alatt Tekla legott helyesel.”

Pécsi püspök 1459-ben lett, pajzán alkotói korszaka már régen lezárult, helyét a személyes érzelemvilág vette át, gondolatait sokszor a politika kötötte le.

Az, hogy főrangú egyházi személyként mennyire volt morálisan tiszta, már más kérdés. De az biztos, hogy a humanizmus korában még elbírta a közerkölcs az esetlegesen ma már botrányos és büntetendő viselkedést.

Még mindig Lúciára

„Megvetsz, Lúcia, eltaszítsz magadtól? Nem volt még soha lány (szavamra!), hogy ne
tudtam volna kegyét kiérdemelni. Kételkedsz? Igazam hatalmas érvét
van módom, gyönyörűm, kezedbe nyomni.”

Janusnak vannak olyan epigrammái is, melyekben az erkölcstelen életet élő egyházi személyeknek szól oda, kritizálja az egyházat. Egy kicsi önkritikát azért gyakorolhatott volna.

Továbbra is Lúciára

„Lúcia, gyakni akarsz. Jó, benne vagyok, de csak akkor,
hogyha a hátulsód nem muzsikál ezalatt.
Megfogadod? Nem elég! Adj, kérlek, zálogot is rá!
Nos, mi az? Így se kiván állni – kötélnek öcsim?”

Janus Pannonius, a magyar irodalom első kiemelkedő, név szerint is ismert alakja a ma már nem létező, Dráva-parti Csezmicén született 1434 augusztus 29-én.  Itáliában végezte tanulmányait, majd Hunyadi Mátyás trónra kerülésével Budára került. A király egyik első embere lett, aki aztán kinevezte a pécsi püspökség élére. 1471-ben szembefordult vele és kegyvesztett lett. Egy évvel rá, az Itáliába vezető úton végül megfázott és legyőzte őt a tüdőbaj, amivel már hosszú évek óta küszködött.

Az idézett verseket mind Csorba Győző pécsi költő fordította, akinek 100 éves jubileumát idén ünnepeljük.