Drága lesz a dugóhúzás: Hoppál Pétert fél millióra büntette a választási bizottság

Hirdetés

A Baranya megye 01. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság csütörtöki határozatában 500 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezte a Fidesz-KDNP jelöltjét, amiért az – ahogy lapunk elsőként megírta – az ellenzék által a pécsi főtéren felállított óriáskivetítőt némi balhézás után kihúzta a konnektorból. 

A dokumentumban a kifogástévő indokolása is olvasható. Többek között azt írják, hogy Hoppál „indulatos vitát folytatott” a kampányeszköz őrzésével megbízott személyekkel, illetve az is kiderül a szövegből, hogy a LED-fal az áramtalanítást követően huzamosabb ideig működésképtelen volt.

A határozatban szerepel továbbá, hogy a bizottság szerint a képviselő tettével megsértette a választási törvényt.

Hoppál Péternek három napja van, hogy fellebbezzen a határozatban foglaltak ellen. Ezt vélhetőleg meg is fogja tenni, hiszen lapunkhoz is eljuttatott közleményében azt írta, lépni kellett, hogy „megállítsuk Gyurcsány hazugsággyárát”, amiből következik, hogy indokoltnak tartja magánakcióját.

Hogy az ellenzéki jelölteknek mi a véleménye erről, az korábbi cikkünkből kiderül. Mellár Tamás országgyűlési képviselő, a Baranya 1-es körzet ellenzéki képviselőjelöltje a büntetés kapcsán is posztolt:

Kiemelt képünk illusztráció. 

Hirdetés