Egy szebb és vonzóbb Pécs a cél

Az évek óta egyre sikeresebben zajló, civileknek szóló „LÉPJ – Légy Pécs Jövője!” program idei első fordulója lezárult, ennek eredményeiről ma dönt a közgyűlés.

hirdetés

A kategóriák között a zöldfelületek növekedését, játszóterek, közparkok felújítását célzó „Zöldülő, tudatos város” címet viselő kiírás szerepelt, de a kulturális, közösség fejlesztő ötleteket is támogatták.

– A tavaszi forduló pályázatára 48 pécsi civil szervezet és közösség jelentkezett, a kezdeményezések közül 31 valósul meg szeptemberig a rendelkezésre álló tízmillió forintból – mondta Kővári János, az önkormányzat emberi erőforrás fejlesztési bizottságának elnöke a program sajtótájékoztatóján.

A cél ugyanaz maradt: élhető és fenntartható városi környezet kialakítását, előremutató tervek megvalósulását várták. Pályázatonként 300 ezer, illetve 500 ezer forintot biztosítanak. Az utóbbi összeg akkor jár, ha a projekt hosszú távú folyamatot generál, több eseményből áll, hagyományteremtő szándékú.

Mixed vegetables
Vegetáriánus fesztivál is lesz idén

Az elmúlt évekhez képest tágabb kereteket kaptak a szervezeteket, ezért nagyon széles skálán mozogtak a beérkezett pályázatok, emellett az önkormányzat is konkrét példákkal, ötletekkel segítette az egyesületeket.

Rácz Etelka, az Ökováros-Ökorégió Alapítvány kommunikációs munkatársa hozzátette, hogy nem volt olyan városrész, ahonnan ne érkezett volna munka, jellemzően a több éves tapasztalattal rendelkező civil szervezetek jelentkeztek a kiírásra.

A pályázók közül a sajtótájékoztatón kiemelték a Vegetáriánus fesztivált, ami az állat- és környezetvédelmi témakör miatt jelentős, de a Kertvárosban elszaporodott macskák ivartalanítására is pályáztak.

  • állatvédő

    Kedves kertvárosi! Mivel a kutyák oltása kötelező és a rókákat is vakcinázzák szájon át, Magyarországon a veszettség elsődleges terjesztője a házimacska, a téma tehát közegészségügyi jelentőségű. Kóbor macskából legalább 2x annyi van, mint kutyából, de kevésbé feltűnőek életmódjuk miatt. A macskák territoriális állatok, nem hagyják el a környéket, ahol élnek, legfeljebb párzási időszakban. De mivel távol tartják a kívülről érkező riválisokat, igenis van értelme az oltásnak, ivartalanításnak és parazitamentesítésnek. A világon sok helyen használják ezt a módszert Indiától az USA-ig, mert felismerték: a megelőzés az egyetlen sikeres módszer a mértéktelen szaporodás ellen. Örülök, hogy elmaradott kishazánkban is kezdenek rájönni erre.

  • MARWEAR

    “Egy szebb és vonzóbb Pécs a cél”
    Lehet, hogy már unalmas, lehet meg sem érti akinek szól, mert az élet mindig a “tenyerén hordozta” ezért vagy azért, de a :
    MUNKAHELY TEREMTÉS – mindent megoldana.

    Aki sosem látott “termelő” munkahelyet igazán nem is ismerheti az embereket, a családokat, körülményeiket, problémáikat, akiknek a jövőképe, hogy megoldja, és tisztességgel ellása családját, szeretteit a két ünnepi napon. Mert mire odaérünk már belefárad a miből és hogyan gondjába.

    Tudom a politikus egy különös faj, de rémélem még pislákol benne némi emberség, és majd ha szeleteli a sonkát eszébe jut, hogy sok embernek ez nem adatik meg míg tízmilliók röpködnek “Úri huncutságokra”

    Boldog Húsvétot!

  • Kertvárosi

    Atya világ! Erre dobja ki a Város a pénzt? Macskák ivartalanítása? És ki fogja bejelölni a hatvanezer macska közül, hogy melyik lett ivartalanítva, és melyik nem? És ha a másik városrészből kóboroltak ide azt a szagukról tudják?Komolyan mondom pszichésen érintett aki ezt kitalálta, aki vizet hord a tengerbe, és az is aki a mi pénzünkből erre adott!Fizikailag lehetetlen a kóbor macskákat ivartalanítani mind! melyik állatdokinak tömjük a zsebét az adófizetők pénzéből? Kővári Öpejani, komolyan nincs ennél nagyobb probléma?Amire kidobunk 10 millákat? Vegafesztivál, meg macskamiskárolás.Sírni kellene. De remélem az ősszel elhúztok ezzel az egész baromsággal együtt!