Elhunyt Peskó Zoltán, a Pannon Filharmonikusok egykori zeneigazgatója

A Pannon Filharmonikusok osztotta meg a szomorú hírt, mely szerint hosszú betegség után március 31-én, 83 éves korában elhunyt Peskó Zoltán karmester és zeneszerző, a zenekar egykori zeneigazgatója.

A 2009 őszén, hirtelen, pár nap egyeztetés után érkező Peskó Zoltán nemzetközi elismertségű életpályája és művészeti kvalitása nagyban segítette a Pécs Európa Kulturális Fővárosa törekvéseit és az új Kodály Központ építését.

Peskó Zoltán hamar a zenekar mellé állt, a végső döntést a Müpában 2009. szeptember 19-én Kocsis Zoltán által vezényelt Bartók Concerto után hozta meg.

„Együtt hallgattuk a koncertet, lenyűgözte a zenekar játéka, a »Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország« erősen stilizált dallama alatt folytak a könnyei” – osztotta meg emlékét Horváth Zsolt igazgató.

Egészsége, vitalitása rövidebb időt engedett számára a Pannon Filharmonikusok élén, mint ahogy azt remélte, ugyanakkor boldoggá tette, hogy az 1964-es kényszerű emigrációja után nagyon magasan jegyzett nemzetközi szakmai pályáját egy magyar zenekar élén zárhatta.

Gazdag szakmai és baráti kapcsolatrendszerét az együttes javára aknázta ki, meghívására járt a Kodály Központban az alig két napja elhunyt híres lengyel zeneszerző, karmester Krzysztof Penderecki is, aki együtt játszott a pécsi zenekarral.

Peskó Zoltán kivételes műveltségű, rendkívül érzékeny művész és humanista volt.

A Pannon Filharmonikusok sorsfordító időszakában 2009 és 2011 között a zenekarnak nyújtott támogatása kötelezi a pécsi együttest arra, hogy emlékét és munkásságát Pécs zenetörténete megőrizze.

hirdetés