Fejlesztenék a bányászatot

Veszélyes munka volt


A bányászat fejlesztésével kapcsolatos feladatokról határozott a kormány.

hirdetés

A közzétett határozatban a kormány feladatul szabta meg a nemzeti fejlesztési miniszternek, hogy készítsen előterjesztést a magyarországi bányászat fejlesztéséhez szükséges intézkedésekről, valamint a bányászat jogi környezetének felülvizsgálatáról az iparpolitikai stratégiával összhangban.

A komlói vájáriskola újraindításáról a nemzetgazdasági és az emberi erőforrások miniszterének kell előterjesztést készítenie. A feladatok elvégzésének határideje 2013. november 27.

Az elmúlt években több törekvés is történt arra vonatkozóan, hogy ismét feketeszenet bányásszanak a Mecsekben – egyelőre kevés sikerrel. A kormány szakértői csapatot állítana fel a szénbányászat elindításának vizsgálatára. Nem kizárt, hogy ismét lesz Baranyában vájárképzés.

Hoppál Péter pécsi országgyűlési képviselő korábban lapunknak azt mondta, hogy a szénvagyon hasznosításának lehetőségeiről egy szakmai bizottság tárgyal a kabinettel, s hamarosan egy testületet állítanak fel, ahol a szénvagyont őrző megyék, így Baranya is képviseltetni fogja magát. A klaszter nem csupán a szén energiahordozóként való felhasználását, hanem más, korszerű technológiákkal történő hasznosításának alternatíváit is megvizsgálja majd.

A számítások szerint csak Nagymányok mellett 2,4 millió tonna szén van közvetlenül a föld alatt, nem sokkal messzebb, Váraljánál pedig úgy 250 millió tonnát rejt a mély. Pécsett 2004-ben zárt be az utolsó külfejtés, s bár két éve Nagymányokon újra elindult a bányászat, néhány hónap múlva ott is leálltak a gépek. A pécsi Pannon Hőerőmű a tulajdonában lévő vasasi bánya újranyitását tervezte korábban. A külfejtéssel a kisebb, lakossági igényeket elégítenék ki – a projektről régóta nincs újabb hír.

Az uránbányászat újraindításába korábban nagy energiát fektető Wildhorse Energynél is szóba került a mecseki szénkészlet hasznosítása. A társaság kutatásokat is végzett, az ásványkincs föld alatti elgázosítása tűnt számukra a legjobb verziónak, de a cég szenes elképzeléseiről hónapok óta nincs új információ.

  • Élményvvájár

    Tuti ötlet a bányászat! A hazai gazdaság már most egy feneketlen gödörre emlékeztet, amiben egyre mélyebbre süllyedünk. Még egy kis fúrás, csákányozás és garantáltan megtaláljuk a magyar hülyeség szívcsakráját odalent.

  • Békés

    Aperten sajnos a valót irja, de kacsák és lebegtetések helyett tényleg munkahelyek kellenének a régióba. Tudom nem megy máról holnapra de el kéne indulni ez irányba. Nem kritikaként irom, hanem mert szeretem ezt a várost.

  • hoppá

    Talán a palagáz irányába kellene menni…….ez a szénkitermelés biztosan veszteséges lesz.
    http://www.privatvagyonkezeles.hu/alapblog/51-socrates/3393-olcso-energia-a-vilagnak

  • aperten

    Jön a választás, valamit megint igérni kell.
    Emlékeztek, mit ígértek az előző választások előtt, és mi lett belőle?

    http://ddrnyi.hu/banyaszmenet/monddmiter.jpg