Így utaznak Csontváry képei Pestre

A Csontváry Múzeum felújítását hamarosan befejezik

Június 21-én vasárnap tekinthetők meg jó ideig utoljára Csontváry Kosztka Tivadar leghíresebb művei a pécsi múzeumban, hiszen csak februárig egy fővárosi időszakos kiállításra viszik a festményeket. Az utaztatás már jövő hét elején megkezdődik, de pár nappal később a gigantikus méretű festmények is követik a kisebbeket.

hirdetés

Minden a terveknek megfelelően halad a Csontváry-művek időlegesen Pestre való költöztetésének menetében, mondta lapunk kérdésére a Janus Pannonius Múzeum gazdasági vezetője. Magyar Attila a korábbi mendemondákat cáfolva kijelentette: nem kell szétbontani a tavaly renovált épület homlokzatát, s teljes biztonságban viszik a képeket Budapestre a Honvéd Főparancsnokság épületébe – közúton. Sem a képek kiemeléséhez, sem szállításához nem használnak helikoptert, ahogy azt korábban beszélték a városban.

A jelölt részt kell kibontani, visszaépíteni, majd 7 hónap múlva ugyanezt eljátszani. Emellett az ablakot is ki kell szedni, s vissza kell építeni, kétszer.
A jelölt áthidalót kell kibontani, visszaépíteni, majd 7 hónap múlva ugyanezt a munkát elvégezni. Emellett az ablakot is ki kell szedni, s vissza kell építeni, kétszer.

– Két olyan méretű kép van a múzeumban, amelyek szállítása nagyobb kihívásokat tartogat magában méretük miatt. A Baalbek és a Mária kútja Názáretben egy 4,5 méter magas termoboxban kerül ugyanis ki az épület egyik ablakán. A nyílászárót ki kell majd szedni a helyéről, s a felette lévő áthidalót kell megbontani, hogy kiférjen a két képet tartalmazó doboz – mondta a szekember.

Hozzátette: a kisebb méretű képek elszállítására már a hét legelején sor kerül, a két nagy pedig valószínűleg pénteken vagy szombaton kerül ki az épületből.

Miután kikerül a két hatalmas alkotás a múzeumból, visszaállítják a homlokzat eredeti állapotát, hiszen februárig Budapesten maradnak a művek.

A szállítást közúton végzik, a képek olyan dobozokba kerülnek már a múzeumban, amelyek biztosítják az állandó páratartalmat, hőmérsékletet, s megvédik a festményeket a rezgésektől. Emellett a nagyobb képek dobozába kamera is kerül, ennek képeit a szállításkor folyamatosan nyomon követik. Amennyiben szükséges, utasítják a kamionsofőrt lassításra, hogy minimális maradjon a rezgés a dobozban.

Emellett a nagy festmények felületét a Budapestre szállítás és a Pécsre visszatérés előtt is lekezelik egy speciális anyaggal, amely garantálja, hogy a festékréteg a vásznon maradjon, kizárják a lepergés kockázatát.