Jó kezekben a pécsi pszichiátriai betegek

Öt éve működik hivatalosan Pécsen a pszichiátria betegek nappali ellátását biztosító klub; ebből az alkalomból rendeztek szakmai műhelyt kedden a Civil Közösségek Házában. Az Integrált Nappali Szociális Intézmény (INSZI) ez irányú tevékenységéről szóló eseményen köszöntőt mondott Őri László alpolgármester.

hirdetés

A politikus beszédében hangsúlyozta, hogy az elmúlt évszázad számos történelmi és társadalmi változást hozott az életünkbe, legutóbb 25 éve, a rendszerváltozás írta át teljes gazdasági-társadalmi mindennapjaikat.

– Ezek a változások mindenkit máshogyan érintenek, vannak, akiket komolyabban s megbetegedtek, vannak, akiket könnyebben. A rendszerváltozás új kihívások elé állított minket. Ezért 2010-ben, az új városvezetést is foglalkoztatta, hogy itt helyben milyen válaszokat tudunk adni ezekre a kihívásokra. Arra törekedtünk, hogy felvegyük a harcot az elmagányosodás ellen, s erősítsük a közösségeinket.

Ez a törekvés a pszichiátria betegséggel élőkre fokozottan igaz, hiszen azokról van szó, akik valamilyen okból olyan helyzetbe, életszituációba kerültek, hogy segítségre van szükségük.

pszichiátria, nappali01

– Örülök annak, hogy Pécsen közel egy évtizedes múltra tekinthet vissza az INSZI keretén belül ez a tevékenység, azaz a pszichiátriai gondozásra szorulónak tud nappali ellátási formát biztosítani. Az is fontos, hogy 5 évvel ezelőtt ez a program új lendületet kapott, megújult, s most már klubként működik.

Mindez azért is lényeges, mert a társadalmi változásokra érzékenyebb emberek sokkal kiszolgáltatottabbak.

– A társadalom fejlettségét jól mutatja, hogy miként viszonyul az elesett, beteg tagjaihoz, mennyire tudunk szolidárisak lenni velük. Büszke vagyok, hogy Pécsen rájuk is úgy tekintünk, hogy próbáljuk biztosítani számukra a közösségi létet. Ennek a klubnak a legfőbb üzenete, hogy közösséget teremtsen család-, munkahely- vagy barátok helyett, hogy ne magányosan töltsék napjaikat és érezzék magukat a társadalom hasznos tagjainak.

Őri László kiemelte, hogy ha jól működik ez az ellátórendszer, megfelelő szakmai segítséget tud nyújtani és új közösségeket létrehozni, akkor meg lehet előzni azt, hogy az érintettek adott esetben hajléktalanokká váljanak vagy egyéb módon a társadalom peremére sodródjanak. Ez különösen a nagyvárosokra jellemző jelenség, hiszen a hajléktalanok jelentős része komoly pszichiátriai problémákkal küzd. Mindez azonban megelőzhető a Pécsen is folyó magas színvonalú és példamutató szolgálattal, önzetlen segítségnyújtással.