Jobb gyógyulni Pécsen

Pénteken délelőtt hivatalosan is átadták a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának új épületét, a Rét utcai telephelyen található Rehabilitációs Központot. A neurológiai, kardiológiai és pulmonológiai betegek utókezelésére szolgáló intézményt Bódis József rektor és Páva Zsolt, Pécs polgármestere adta át.

hirdetés

A 780 millió forintos beruházás eredményeként megépült, 1600 négyzetméteres, kétszintes, 25 ágyas fekvőbeteg-részleggel rendelkező központ a Neurológiai és az Idegsebészeti Klinikához kapcsolódva segíti egyrészt a balesetek vagy vérzések következtében fellépő idegrendszeri károsodások akut ellátását követő fekvőbeteg-rehabilitációt, másrészt a szív- és tüdőgyógyászati betegek ambuláns rehabilitációját.

rehabilitáció, hl05

Bódis József professzor beszédében főként Szekó József mohácsi polgármesternek mondott köszönetet azért, hogy a Regionális Fejlesztési Tanács vezetőjeként segített tető alá hozni a beruházást.

– A betegek már nem csupán meggyógyulni szeretnének, hanem a betegség előtti vagy annál is jobb életminőségben szeretnék folytatni életüket. Ez pedig rehabilitáció nélkül elképzelhetetlen – tette hozzá.

Páva Zsolt polgármester a projekt város számára való előnyeit hangsúlyozta.

– Ez a beruházás fontos Pécs számára. Ha a város erős egészségügyi intézményrendszerrel rendelkezik, akkor tágabb összefüggésben is jelentős a hatása: a folyamatosan bővülő rendszer erősíti a város pozícióit, nemcsak gazdasági értelemben, hanem egészségügyileg is: új betegek jönnek, akiknek újfajta ellátást tudunk nyújtani. Ha valamely területen már erősek vagyunk, akkor az már önmagában vonzerőt jelent arra, hogy újabb beruházások jelenjenek meg.

rehabilitáció, kp02

A kétszintes kórházi szárny emeletén 25 ágyas fekvőbeteg részleget alakítottak ki, amelynek elsődleges feladata az agyi és idegrendszeri károsodásokat elszenvedett betegek korai rehabilitációja. Ezekben az esetekben az érintettek hosszú távú túlélése és a gyógyulásuk mértéke szempontjából is kulcsfontosságú, hogy a helyreállító célú kezeléseket minél hamarabb, lehetőség szerint már az akut ellátás utolsó fázisában megkezdjék. A komfortos kórtermekkel és minden szakmai igényt kielégítő műszerparkkal rendelkező központban ennek minden feltétele adott lesz.

A létesítmény másik funkciója a kardiológiai és pulmonológiai betegek rehabilitációs célú utókezelése. Elsősorban szívműtéten vagy katéterezésen átesett, infarktus után gyógyuló, valamint a különféle krónikus légzőszervi megbetegedésekben szenvedő járóbetegek ambuláns ellátására koncentrálnak. Előbbi a szív- és érrendszeri megbetegedésekből eredő halálozások országosan is magas aránya miatt is különösen fontos, hiszen a megfelelő színvonalú és időben elkezdett rehabilitációval a betegek gyógyulási esélyei és jövőbeni életminősége is látványosan javítható. A pulmonológiai kezelések pedig elsősorban a város bányászati hagyományai miatt rendkívül gyakori szilikózisos, asztmás, és COPD-s (krónikus obstruktív légúti betegségben szenvedő) páciensek magas száma miatt élveznek kiemelt figyelmet. Így több ezer érintett számára helyben is elérhető lesz a legmagasabb színvonalú ellátás.