Idén is átadták a „legpécsibb” elismerést, a Tüke díjat – immár tizenhatodik alkalommal. A díjat alapítók és az évente bővülő kuratórium tagjai döntöttek arról, hogy idén – többek között a pécsiek szavazatai alapján – dr. Korinek László vehesse át a rangos elismerést. Ifjúsági Tüke díjat kaptak Burján Csaba és Knoch Viktor olimpikonok, és a PVSK mint civil szervezet vehetett át elismerő oklevelet.

hirdetés

Minden évben január 21-én talál gazdára a Tüke díj. Szimbolikus az időpont, hiszen 1780. január 21-án emelte Mária Terézia városi rangra Pécset. Szimbolikus az is, hogy a díjat minden évben Habsburg György adja át, mint az uralkodónő kései rokona.

Hagyományosan, már sokadik éve ünnepélyes szentmise előzi meg a díjátadót. Hétfőn este a Dóm Kőtárban találtak gazdára az elismerések. Ebben az évben Korinek László kapta meg a Tüke díjat.

Korinek László kriminológus, az MTA rendes tagja, jogász

Az 1946-ban született jogász, egyetemi tanár és kriminológus az MTA rendes tagja is, tiszteletbeli német konzul. Nevéhez fűződik a Magyarok Kenyere program, sok évig országos elnöke volt a katolikus Kolping-mozgalomnak.

2018-ban először, Ifjúsági Tüke díjat is kiosztottak, Balogh Ádám zongoraművész vehette át. A Tüke Alapítvány egyéb elismerésekkel is gazdagítja a pécsieket: jubileumi emlékérmek és civil szervezetek számára adományozott elismerő oklevelek. 2019-ben Burján Csaba és Knoch Viktor kaptak Ifjúsági Tüke díjat, távollétükben előbbi édesanyja, utóbbi édesapja vette át a kitüntetést.

Burján Csaba helyett édesanyja vette át a díjat
Knoch Viktort pedig édesapja képviselte

Az idén száz éve fennálló Pécsi Vasutas Sport Klub is elismerő oklevelet vehetett át sok évtizedes eredményes tevékenységéért.

Czerpán István a PVSK elnöke és Rákossy Balázs államtitkár – a PVSK társadalmi elnöke – veszi át a díjat
A kuratórium
A Tüke Alapítvány elnöke Kerényi János, a tiszteletbeli elnök Habsburg György; kurátorok: Garadnay Balázs volt püspöki helynök, Tillai Aurél Liszt-díjas karnagy, Halmos Gábor a Pécsi Hőerőmű volt titkárságvezetője, Bruhács János jogászprofesszor. A kör pedig folyamatosan bővül az előző évi díjazottakkal.

A Tüke díjról bővebben ITT írtunk.