Kérjen traffipaxot az utcájába!

Mi javasolhatjuk a zsaruknak, hol ellenőrizzék a gyorshajtókat, jövő csütörtökön ugyanis azokon a helyeken mérnek majd, amelyeket a legtöbben kérik. Nagyon fontos, hogy az igényeket Pécsről és Baranyából a speedmarathon@baranya.police.hu e-mail címre kell elküldeni.

hirdetés

Az április 16-án reggel reggel kezdődő 24 órás sebességellenőrző akcióban legfeljebb 4 órán át fényképeznek egy-egy helyen. A javaslatok begyűjtésére valamennyi rendőr-főkapitányságon külön e-mail címet hoztak létre, a helyszínmegjelöléseket kedden 10 óráig várják.

Közkívánatra érkeznek...
Közkívánatra érkeznek…

Az adatokat ezután összesítik és még aznap nyilvánosságra hozzák, hogy pontosan hol lesznek sebességmérések.

Az akcióra a javaslatot beküldők közül is meghívnak megyénként 10-10 embert, az ellenőrzések után pedig az eredményeket is nyilvánosságra hozzák.

[box title=”A németektől indul” box_color=”#902222″]2012-ben Észak-Rajna-Vesztfália rendőrsége döntött úgy, hogy a lakosság segítségét kéri abban, szerintük hol indokolt fellépni a gyorshajtók ellen. Hozzátette, az akció olyan jól sikerült, hogy 2013-ban már valamennyi német szövetségi tagállam így járt el, a maratoni sebességmérésnek elnevezett akciót pedig 2014-ben több más európai uniós tagállam is alkalmazta. [/box]