Keveslik a támogatást a fogorvosok

Tiltakoznak a fogorvosok: szeptember elején országos összefogással egy tiltakozó akció keretében három napon keresztül csak a sürgősségi ellátások lesznek elérhetőek. Ezt a megmozdulást a fogászatokra jutó finanszírozás összegével indokolják.

hirdetés

Már több hónappal ezelőtt élénk mozgolódás indult a fogorvosok között. Heves aláírásgyűjtésbe kezdtek, mivel szerintük a 760 ezer forintos havi alapellátás elképesztően alacsony, kilátástalan helyzetet teremt számukra.

Az állam évi 28 milliárdot költ a fogászati ellátásra, ráadásul ez az összeg stagnál már hosszú ideje. A háziorvosi ellátás 124 milliárdot kap, ami hétmilliárddal növekedett az elmúlt évhez képest. Ez az állapot robbantotta ki a régóta a levegőben lógó tiltakozó akciókat.

Dr. Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, az akció főszervezője szerint a tiltakozás abszolút nem politikai hátterű. Egyszerűen ilyen alacsony összegek mellett nem lehet teljes értékű munkát végezni.

A kormányzat közölte, a fogorvosok mellett áll

Az egyik, névtelenséget kérő pécsi fogorvos szerint a legnagyobb gond az, hogy nem érzik magukat anyagi biztonságban. Igencsak felmentek az anyagárak, ha elromlik egy gép, elképesztő költséges a javítása, magas a rezsi. Ő rögtön az országos kezdeményezés mellé állt.

Elmondta, a kiskorúak és a tanulói jogviszonyban állók, illetve a 62 év felettiek számára térítésmentesen biztosított a teljes fogászati ellátás. Kivételt képeznek a technikai költséggel járó beavatkozások, mint például egy alsó-felső kivehető fogsor beépítése. A felnőtt dolgozók viszont csak az úgynevezett fogmegtartó kezeléseket, szűrővizsgálatokat, sürgősségi ellátást vehetik igénybe ingyen.

A fogorvos szerint érdemes utánaszámolni a költségeknek. Egy amalgámtömésnek mindennel együtt, felső hangon körülbelül kétezer forintos költsége van – tb-s ellátásról van szó –, magánorvosnál ez az összeg a sokszorosa, amit ráadásul ki is kell fizetni, szemben az ingyenes, államilag támogatottal.

Egy meghibásodott eszköz javítása is százezrekbe kerülhet

A már említett alsó vagy felső fogsorért az illető mintegy ötvenezer forintot fizet a mai árak szerint. Ebből az orvos körülbelül tizenkétezer forintot lát viszont – állítja.

Dr. Torbó Eszter fogorvos szintén Pécsett dolgozik, hasonlóan nyilatkozott, ugyancsak rossz állapotokról számolt be.

– Havonta bruttó 144 ezer forintos a fizetésem. Elképesztő árak vannak: az anyagköltség több mint százezer forint egy hónapban, ha bármilyen eszköz elromlik, azt is magunknak kell finanszírozni. Nemrég turbinát kellett cserélni az egyik gépben, erre száztízezer ment rá.

Szeptember 4. és 6. között sok helyen szünetel az ellátás. Ami viszont elérhető lesz: fogeltávolítás, vérzéscsillapítás, idegentest-eltávolítás, törött fogak csiszolása, gyökércsatorna megnyitása plusz az ezekhez szükséges érzéstelenítés és fogászati röntgen.

A kormány segítséget ígér

A kormány a fogorvosok mellett áll, az egészségügyi alapellátás átfogó megerősítése érdekében az állami ellátásban dolgozó fogorvosok számára többlettámogatást, praxisvásárlási, illetve letelepedési támogatást biztosít – áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága által az MTI-hez hétfőn reggel eljuttatott közleményben. A fogorvosi alapellátás további erősítéséről zajlanak a tárgyalások a Magyar Orvosi Kamarával – írják, hangsúlyozva: a kormány kiemelt célja az alapellátás megerősítése, hiszen csak erős alapellátásra épülhet jól működő egészségügyi rendszer.

Éppen ezért az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályokkal párhuzamosan az alapellátás keretében is több alkalommal finanszírozási díjtételemelés valósult meg. A kormány 2009-hez képest 2018-ban már 70 százalékkal több pénzt biztosít az alapellátás támogatására, háziorvosokra, házi gyermekorvosokra, iskolaorvosokra, védőnőkre és a területi ellátást végző fogorvosokra – írták. Hozzátették: a 2015-ös 10 milliárd forintos többlettámogatás után a kormány 2016-ban 10+2+2 milliárd forint pluszforrást biztosított az egészségügyi alapellátás megerősítésére. Ezáltal 2 milliárd forintot az alapellátásban dolgozó fogorvosok finanszírozására fordított a kormány, mely 50-55 ezer forint havi bevételnövekedést jelentett a fogorvosok számára.

Idén január elseje óta a jogszabály lehetőséget ad a nem egyetemi utánpótlást szolgáló szakfogorvosi keretszámok meghatározására; a kormány 2017-ben is meghirdette a háziorvosi praxisvásárlási, illetve letelepedési pályázatokat. Az idei évben új feltételek mellett igényelhetők a pályázatok: újdonság, hogy 2017-ben duplájára emelkedik a letelepedésre elnyerhető összeg, illetve az, hogy az idei évtől a fogorvosok is pályázhatnak a praxispályázatokra – áll a közleményben.

A 2017-es praxispályázatokra a kormány 1 milliárd 250 millió forint keretösszeget biztosít. A pályázatok folyamatosan beadhatóak, legkésőbb október 15-ig. A részletes pályázati kiírások a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján érhetőek el.