Közel ötven óvodai dolgozó munkáját ismerték el az idei pedagógusnapon

Péntek délelőtt közel ötven pécsi óvodapedagógust köszöntöttek pedagógusnap alkalmából a városházán. Ünnepélyes keretek között vehették át elismerő okleveleiket az óvodák keményen dolgozó munkatársai, a műsor részeként a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium diákjai adtak elő verseket, valamint több ismert zenei művet.

hirdetés

– Mikor önök kézhez vették diplomájukat és elindultak a pedagógusi pályán, őszinte, becsületes, önzetlen és tiszta vállalást tettek. Vállalták, hogy egy életen át gyermekeinket, a jövő generációját nevelik és segítik az első éveikben. Ezt a szolgálatot mind a mai napig végzik a mindennapokban, amit Pécs város nevében és kétgyermekes édesapaként is szeretnék megköszönni – méltatta Őri László alpolgármester az ünnepelteket.

Őri László felidézte, hogy a mostani ciklusban a rendszerváltás óta legnagyobb mértékű, mintegy 2,5 milliárd forintból megvalósuló óvoda- és bölcsődefelújítási program zajlott.

– Ezt a felújítási programot mindvégig kiemelt figyelemmel kísértem, hiszen amikor óvodákat és bölcsődéket újítunk fel, azzal a Pécsett gyermeket vállaló és gyermeket nevelő családokat is támogatjuk. Azokat a fiatalokat, akik Pécs jövőjét jelentik – mondta az alpolgármester, majd megköszönte az elmúlt években végzett óvodafejlesztési program során az óvodai dolgozók támogatását és türelmét, hiszen egy-egy nagyobb felújítás, ahogy egy lakás vagy ház felújítása, úgy egy intézmény esetén is szükségszerűen kellemetlenségekkel jár.

Őri László utalva arra, hogy a város költségvetése több milliárdos maradvánnyal zárt, amelyre korábban nem volt példa, bejelentette, hogy miután a megtakarítás mindannyiunk közös sikere, úgy helyes, ha azt a pécsiekre fordítjuk. Így idén lehetőség lesz az óvodapedagógusok munkájának elismeréseként egy bruttó harmincezer forintos jutalom kifizetésére.

Bognár László, a Kulturális és Köznevelési Bizottság elnöke elmondta, a városvezetés hagyományt szeretne teremteni annak, hogy az adott év legkiválóbban teljesítő óvodapedagógusait megünnepeljék és kifejezte háláját az óvodai munkatársak felé, akik szép és egyben nehéz hivatásukkal segítik a gyermekeket életük indulásakor.

Elismerő oklevelet adtak át:

  • Kertvárosi Óvoda Székhely Óvodájának óvodapedagógusa / óvodavezető helyettese Hirdiné Deák Diána részére
  • Kertvárosi Óvoda Székhely Óvodájának óvodapedagógusa Schmidt Éva részére
  • Kertvárosi Óvoda Enyezd Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa / tagóvoda vezetője Kakas Anikó részére
  • Kertvárosi Óvoda Melinda Utcai Tagóvodájának gyógypedagógusa Tóthné Mangó Csilla részére
  • Kertvárosi Óvoda Bimbó Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa / tagóvoda vezetője Somogyiné Hang Tünde részére
  • Kertvárosi Óvoda Siklósi Úti Tagóvodájának óvodapedagógusa / tagóvoda vezetője Nagyné Szabó Erika részére
  • Kertvárosi Óvoda Illyés Gyula Tagóvodájának óvodapedagógusa Temesi Ferencné részére
  • Kertvárosi Óvoda Németh László Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa / tagóvoda vezetője Wolf Erika részére
  • Kertvárosi Óvoda Anikó Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa / tagóvoda vezetője Stix Éva részére
  • Nyugati Városrészi Óvoda Magyar Lajos Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa Storcz Edit részére
  • Nyugati Városrészi Óvoda Közraktár Utcai Sportóvodájának óvodapedagógusa Bauer Klára részére
  • Nyugati Városrészi Óvoda Nagy Jenő Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa Kőváriné Fekete Lívia részére
  • Nyugati Városrészi Óvoda Esztergár Lajos Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa / tagóvoda vezetője Skáfárné Schneider Katalin részére
  • Nyugati Városrészi Óvoda Hajnóczy József Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa Staubachné Orbán Andrea részére
  • Nyugati Városrészi Óvoda Istenkúti Tagóvodájának óvodapedagógusa / tagóvoda vezetője Petzné Bernáth Viktória részére
  • Nyugati Városrészi Óvoda Zipernowsky Károly Tagóvodájának gyógypedagógusa Bognár Eszter részére
  • Nyugati Városrészi Óvoda Ajtósi Dürer Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa Esküdt Béláné részére
  • Nyugati Városrészi Óvoda Rácvárosi Tagóvodájának óvodapedagógusa Bándiné Botos Zsófia részére
  • Nyugati Városrészi Óvoda Székhely Óvodájának óvodapedagógusa Cigány Sándor részére
  • Nyugati Városrészi Óvoda Radnóti Miklós Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa / tagóvoda vezetője Lóki Zoltánné részére
  • Nyugati Városrészi Óvoda óvodavezetője Dr. Battyáni Istvánné részére
  • Keleti Városrészi Óvoda Székhely Óvodájának óvodapedagógusa Bernáth Lászlóné részére
  • Keleti Városrészi Óvoda Bártfa Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa Gyebrovszki Éva Laura részére
  • Keleti Városrészi Óvoda Buzsáki Imre Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa / tagóvoda vezetője Szakálné Böröcz Ildikó részére
  • Keleti Városrészi Óvoda Dr. Majorossy Imre Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa Kerék Judit Ágnes részére
  • Keleti Városrészi Óvoda Eszperantó Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa Németh Tiborné részére
  • Keleti Városrészi Óvoda Fürj Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa / tagóvoda vezetője Koronicsné Bäcker Tímea részére
  • Keleti Városrészi Óvoda Hirdi Tagóvodájának óvodapedagógusa Kleics Jánosné részére
  • Keleti Városrészi Óvoda Pákolitz István Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa Kucsanda Gáborné részére
  • Keleti Városrészi Óvoda Sétatér Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa Bősz Ferenc Attiláné részére
  • Keleti Városrészi Óvoda Somogyi Tagóvodájának óvodapedagógusa / tagóvoda vezetője Gál Anikó részére
  • Keleti Városrészi Óvoda Vargha Damján Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa / tagóvoda vezetője Mihajlovicsné Orzsi Enikő részére
  • Keleti Városrészi Óvoda Vasasi Tagóvodájának óvodapedagógusa Regényiné Uranka Zsuzsanna részére
  • Keleti Városrészi Óvoda Zsolnay Vilmos Utcai Tagóvodájának óvodapedagógusa Kovácsovicsné Szigeti Krisztina részére
  • Városközponti Óvoda Székhely Óvoda óvodapedagógusa Laczkó Mária részére
  • Városközponti Óvoda Belvárosi Tagóvoda óvodapedagógusa Cselényi Julianna részére
  • Városközponti Óvoda József Attila Utcai Tagóvoda óvodapedagógusa Bata Tiborné részére
  • Városközponti Óvoda Kodály Zoltán Utcai Tagóvoda óvodapedagógusa / tagóvoda vezetője Schlitt Zsuzsanna részére
  • Városközponti Óvoda Köztársaság Téri Tagóvoda óvodapedagógusa Hertelendi Ágnes részére
  • Városközponti Óvoda Köztársaság Téri Tagóvoda óvodapedagógusa Békés Zoltánné részére
  • Apáczai Óvoda 1. épületének óvodapedagógusa / óvodavezető helyettese Kenyeresné Deres Ágnes részére
  • Apáczai Óvoda 2. épületének óvodapedagógusa / óvodavezető helyettese Ángyán Norbertné részére
  • Apáczai Óvoda 3. épületének óvodapedagógusa László Szilvia részére.

Hirdetés