Közlekedési folyosók a város szívében?

Javulhat a színvonal, megvalósulhat a helyi, agglomerációs és regionális szintű közösségi közlekedés fejlesztése – egyszóval hosszú távon is megoldódhatnak a pécsi közösségi közlekedés legnagyobb problémái. Az önkormányzat tervei szerint uniós forrásokkal lehet (szó szerint is) új pályára állítani a buszközlekedést. Jöhet az összehangolt utastájékoztatás és a védett vonalon közlekedő járatok.

hirdetés

Nemrégiben egy nagyszabású felméréssel vizsgálták meg, milyen módon lehet fejleszteni a pécsi tömegközlekedést. Az eredmények alapján öt területet érintve készülhetnek tanulmányok, s pályázhat a város uniós pénzekre – derült ki egy városházi szakmai anyagból.

Elsőként megvizsgálnák a város helyi közösségi közlekedési hálózatát, a neuralgikus vonalszakaszok kiváltásának lehetőségét, s a kötöttpályás közlekedés nyomvonalának lehetséges vezetését is meghatároznák. Eközben közlekedési folyosók kialakításának lehetőségét vennék górcső alá a Rákóczi út, a Zsolnay út és a Hungária utca tekintetében.

A harmadik projekt keretében a Siklósi út-Alsómalom utca vonalon a buszok védett vonalon való vezetésének lehetőségét néznék meg, ugyanis a várost kelet-nyugat és észak-dél irányban átszelő fő közösségi közlekedési folyosók túlterheltek.

Az önkormányzat szerint az utastájékoztatási rendszeren is van mit javítani: a tervek szerint a MÁV, a Pannon Volán és a Pécsi Közlekedési Zrt. tájékoztatási rendszerét össze kell hangolni, egységes alapon kell működtetni. Külföldi tapasztalatok azt támasztják ugyanis alá, hogy egy ilyen fejlesztésnek utasszám-növelő hatása is van. A buszmegálló terén is változást szükséges: a váróknak illeszkedniük kell az új, nemsokára érkező alacsonypadlós buszok magasságához, s a felszereltséget illetően is be kell pótolni a lemaradásokat.

A fenti területeket érintően első körben tanulmányok készülnek, hogy később ezek segítségével indulhasson a város jó eséllyel a milliárdokkal kecsegtető európai uniós forrásokért.