Hirdetés

Megkezdődött az aláírásgyűjtés a Pécs Pride május 16-ra tervezett felvonulása ellen: Kővári Jánosék városszerte standokkal kitelepülve kezdeményeznek egy közmeghallgatást, ahol minden pécsi elmondhatná a véleményét a rendezvényről.

A Széchenyi téren állították fel az első standot a Stop Pride! – felirattal, ahol a pécsiek aláírásukkal kezdeményezhetnek egy közmeghallgatást a városházán. Kővári János az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) elnöke és a belváros önkormányzati képviselője sajtótájékoztatót tartott az aláírásgyűjtés megkezdése alkalmából.

– A Pécs Pride felvonulás útja a Búza tértől a Király utcán és a Széchenyi téren át a Szent István térig tart – tudtuk meg a rendőrséghez beadott kérelemből. Ezek olyan helyek, ahol a pécsi polgárok folyamatosan nagyobb számban fordulnak meg, így kisgyermekes családok is. Másfelől templomokat is érint az útvonal, ahol abban az időben szentmisék is zajlanak – mondta a politikus. – A szervezők azt gondolják a gyülekezés törvényére hivatkozva, hogy ez mindent felülír, ám ez nem így van. Ha mindez más kisebbségek, vallási felekezetek sérelmére történik, akkor nem megengedhető, tiltható is. Márpedig a Pride egyfelől a gyermekek testi-lelki egészséghez való jogát sérti, és a vallásos emberek meggyőződését is. A Szent István tér pedig Pécs szakrális központjának is tekinthető, ide egy többórás, nyilvános köztéri fesztivált terveznek a rendezők.

Kővári hangsúlyozta: nem a nemi kisebbség ellen emelik fel a hangjukat, hanem úgy vélik, a többség véleményét is figyelembe kell venni. A pécsieket eddig nem kérdezte meg senki, ők mit gondolnak erről. Nem a nézettel van a baj, hanem azzal, hogy a közerkölcsöt és a köznyugalmat sérti a program.

– A polgármester közleményt adott ki a Pécs Pride-dal kapcsolatban, ám azzal, hogy névtelen telefonos közvéleménykutatást kezdeményez, tulajdonképpen elbújik a pécsiek elől, nem akar szembesülni a polgárok akaratával. Hiszen egy anonim telefonhívásban bármilyen kérdést fel lehet tenni, a válaszokat pedig nem fogjuk soha megismerni. Ezzel szemben a közmeghallgatás arról szól, hogy a pécsiek bemehetnek a köztestület ülésére és a közgyűlésen személyesen mondhatják el véleményüket a rendezvénnyel kapcsolatban – miért tartják aggályosnak, esetleg miért állnak ki mellette. Lehet ütköztetni az érveket. A közgyűlés pedig ezek után eldönti, kinek az akaratát kívánja érvényre juttatni. Ez a legdemokratikusabb útja a döntéshozatalnak – mondta.

– A szervezők ugyan egy összkisebbségi fesztivál keretébe csomagolták a rendezvényt, úgy tudom, a roma önkormányzat már elhatárolódott tőle és más egyházi, vallási közösségek is meg fogják tenni ezt.

– A mai napon felállítottuk az első standot a Széchenyi téren, megkezdjük az aláírásgyűjtést. Holnap pedig városszerte indul az akció. Azt kérem a pécsiektől, hogy az egyet nem értésüket itt, aláírásukkal fejezzék ki, segítve a közmeghallgatást, ne pedig szitokszavakkal, gyűlöletkeltéssel, uszítással – tette hozzá.

Újságírói kérdésre Kővári elmondta, a választópolgárok 5 százalékának ajánlása szükséges a közmeghallgatás kezdeményezéséhez – ez Pécsett olyan 6,5-7 ezer aláírást jelent. Az esetleges hibaszázalékok miatt olyan 8 ezret mindenképpen jó volna összegyűjteni – ez még a március folyamán sikerülhet is.

A fesztivál pontos programja még nem állt össze, – tudta meg a rendezőktől a Szabad Pécs – áprilisban adnak majd ki egy programfüzetet. A hatnapos fesztiválon beszélgetések, konferenciaszerű előadások, filmvetítések lehetnek. Egy felvonulászáró „piknikben” is gondolkoznak, ahová még önkénteseket is keresnek.

Hirdetés