Lemondott és Pestre megy Tóth Bertalan – A Fidesz örül

Sokak szerint ő az utolsó remény a baloldalon.

A volt pécsi alpolgármester, az MSZP városházi frakciójának vezetője szakít önkormányzati szerepkörével. Tóth Bertalan – aki egyébként ebben a ciklusban a közgyűlési ülésekről legtöbbet hiányzó képviselőnek számított – azt mondja, idő hiányában nem tudná maximálisan ellátni pécsi feladatait.

Mint ismert, Tóth Bertalan az MSZP színeiben indult a választáson egyéniben, de nem kapott bizalmat, elvesztette a harcot Csizi Péterrel szemben. Végül listáról – Szakács László pécsi-komlói jelölttel együtt – mégiscsak bejutott az országgyűlésbe.

Hétfőn Tóth közleményt adott ki, amelyben azt írja, az MSZP alakuló frakcióülésén az országgyűlési képviselőcsoport frakcióvezető-helyettesnek választotta, s “ezen megbízatásai mellett a pécsi önkormányzati képviselői feladatait idő hiányában nem tudná maximálisan ellátni”. Ezért a mai nappal lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról.

Módosító javaslataik nem is lesznek, teljesen elutasítják a költségvetést

“Meggyőződésem, hogy ebben az új feladatkörben még hatékonyabban tudom képviselni a Pécsett és Baranyában élők érdekeit” – jelentette ki.

A megüresedő mandátum betöltéséről az MSZP Pécsi Szervezete dönt a közeljövőben, és olyan képviselőt küld a közgyűlésbe, aki Tóth szerint “lelkiismeretesen fogja ellátni feladatait”.

A képviselő megköszönte “a pécsi választópolgároknak azt a bizalmat, amely alapján 10 évig képviselhette őket szülővárosa képviselő-testületében”.

[box title=”Ezért kell keményen dolgozniuk”]Tóth Bertalan frakcióvezető-helyettesi kinevezésével felzárkózott Szakács László mellé, aki az MSZP-ben már egy ideje az elnöki kabinetet vezeti. Mindketten tehát a szocialisták első vonalas politikusainak számítanak immár. A legnagyobb ellenzéki frakciót és a pártot ma a fiatalok irányítják, miután az idősebbek félreálltak korábban. Emiatt már most feszültség van a komoly választási vereségbe beleszaladó MSZP-seknél. A fiatalokon múlik, hogy a májusi EP- és az őszi önkormányzati választásokon tudnak-e újat mutatni, előrébb lépni. Ha nem, minden bizonnyal újra teljes tisztújítás lesz a baloldalon az elemzők szerint.[/box] [box title=”A Fidesz reagálása” box_color=”#d38227″]”Tóth Bertalan döntése egy korszak lezárása

A Fidesz pécsi szervezete üdvözli Tóth Bertalan szocialista politikus döntését, amely szerint távozik a pécsi önkormányzatból.

Egy rossz emlékű, szomorú korszak zárult le a volt szocialista önkormányzati képviselő lemondásával, hiszen mások mellett Tóth Bertalan képviselőként és alpolgármesterként meghatározó szerepet játszott Pécs eladósodásában, amely szinte a tönk szélére juttatta városunkat. De emlékezhetnek a pécsiek az elhíresült „jutalmazási botrányra”, amelynek következményeként éveken keresztül – miközben a város hitelt hitelre halmozott – több, mint 3 milliárd forintot osztottak szét.

Szomorú időszak volt ez a városi közszolgáltatások szempontjából is.

A közösségi közlekedés „offshore” hátterű cégeknek történő kiszervezése, a közüzemi díjak folyamatos emelkedése egyre nagyobb terhet rótt a város polgáraira, miközben a szükséges és elengedhetetlen fejlesztések mind elmaradtak.

Tóth Bertalan mostani távozása az elmúlt évek kialakult helyzetének beismerését is jelenti, hiszen az utóbbi időben már alig-alig vett részt a város közgyűlésének és bizottságainak munkájában, miközben a tiszteletdíjat továbbra is felvette. Mindezek alapján joggal reménykedhetnek a pécsiek, hogy Tóth Bertalan távozásával nemcsak egy szocialista képviselőtől köszön el a város, hanem egy hosszú reménytelen korszaktól is.

Pécs, 2014. május 5.
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Pécsi Szervezete”[/box]