Hirdetés

A híd már nagyon rossz állapotban volt, így szükségessé vált a felújítása, amit hat nap alatt el is végeztek a Biokom munkatársai.

Az utóbbi időszakban már kezdett veszélyessé válni az Északmegyer dűlőben található fahíd szerkezete, amely alapvetően a gyalogos és kerékpáros közlekedők számára készült. A gyors állagromlás fő oka az volt, hogy a hidat sokszor motorosok, sőt néha még mezőgazdasági gépek is használták.

– Évek óta egyre több baj volt a híddal – monda el lapunknak Auth István, a terület önkormányzati képviselője. – Az építmény fa szerkezete elkorhadt, többször leszakadt a járófelület, és pótolni kellett faelemeket. Ezért tavaly döntöttünk a felújításról, amit most végeztek el a Biokom NKft. munkatársai, ezúton is köszönöm nekik a gyors és alapos munkát. Aki járt itt korábban, az azonnal látni fogja a változást, mert nem csak szebb lett a híd., de stabilabb és biztonságosabb is.

A Biokom valóban rapid munkát végzett, ugyanis a városháza közleményében az áll, hogy csupán hat napra kellett lezárni a hidat. Ennyi idő alatt egésze a fémszerkezetig visszabontották azt, majd 8 köbméternyi tölgyfa fűrészáru felhasználásával gyakorlatilag teljesen újjá is építették. Mindeközben igyekezett a cég takarékoskodni is, hiszen a járófelületet a Tettye-sétány felújítása során elbontott, de még tökéletes állapotú vörösfenyő deszkákból alakították ki. Persze a munka nem csak 6 napot vett igénybe, hiszen ezt megelőzően a Biokom asztalos műhelyében is sokat dolgoztak előzetesen. Így összességében több mint 1500 munkaóra „került” a rekonstrukcióba. Ezt nem számítva pedig nettó 1,5 millió forintból újította meg a hidat a városüzemeltetési vállalat.

Fontos újítás, hogy a híd két végénél terelőkorlátokat helyeztek ki, ezzel pedig gyakorlatilag megakadályozták azt, hogy nagyobb motorok, mezőgazdasági gépek vagy akár autók tudják használni az átkelőt. Az innentől kezdve már valóban csak a kerékpárosoké és a gyalogosoké.

Hirdetés