Mellár máris megkülönbözteti a választókat: a szegények a fideszesek?

Nagyon úgy tűnik, hogy Mellár Tamás valamilyen listát vezethet a pécsiekről, mert tudja, hogy a szegények a Fideszre, míg a gazdagok rá szavaztak. A szocialisták kampánystábja által is segített képviselőjelölt ugyanis egy interjúban arról beszélt, hogy akik a Fideszre szavaztak, azok nem termelnek GDP-t – tehát szegények – írja a Pécsi Újság

Nincs megállás, nem tud leállni az ellenzék. Az általuk elveszített választás után többen is azt hangoztatják, hogy a vidék mennyire elmaradott a fővárossal szemben, ezért a haladó értelmiség majd levonul vidékre, hogy elvigye az ott élőknek a felvilágosodás szellemét.

Ebbe a sorba illeszkedik a zengővárkonyi illetőségű Mellár Tamás is (aki egyébként kiállt a bevándorlók betelepítése mellett). A politikus legutóbb rideg közgazdász szemmel sorolta két osztályba a magyar választókat. Mint mondta, „a GDP-t azok termelik meg, akik most kormányt akartak váltani. A feladat most az, hogy ezeket az embereket helyzetbe hozzuk” – írja a lap.

Tehát a szegény emberek szavaztak a Fideszre, a gazdagok pedig őrá, őket kell „helyzetbe hozni”.

Az nem derült ki, hogy mégis mire alapozza eme kirekesztő álláspontját, mi alapján kezelheti így a magyar embereket, s hogy hová helyezné el az általa kinyilvánított megkülönböztetésben azokat a szegényeket, akik rá szavaztak. Az sem derült ki, hogy Mellár Tamás eddig milyen kézzelfogható, termelő tevékenységet végzett, hiszen jobbára csak az állami intézményeknél dolgozott – tette hozzá a Pécsi Újság.

A politikus arról is beszélt, hogy az egészségügyet úgy kellene átalakítani, hogy a tehetősebbeknek – akik több tb-hozzájárulást tudnak fizetni – jobb ellátásban legyen részük. Mellár a választás előtt a társasági adó emelésének fontosságáról és a munkahelyteremtő beruházások megnyirbálásáról is értekezett.

hirdetés

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Most mis van ? “Tehát a szegény emberek szavaztak a Fideszre, a gazdagok pedig őrá, őket kell „helyzetbe hozni”. Egyfolytában azt vonyították a balosok, hogy a FIDESZ a gazdagoknak kedvez az adópolitikájával, és a szegényeket otthagyja az út szélén. Most azoknak a gazdagoknak akar tovább kedvezni, akiknek a gyűlölt FIDESZ is kedvezett. Szánalmas. Tuti, hogy nem normális a fazon.

Comments are closed.