Mellár tart a Kubatov-listáktól, de szerinte teljes ellenzéki összefogással legyőzhető a Fidesz

A bahirnek adott interjút Mellár Tamás, a Baranya megyei 1. számú választókörzet független országgyűlési képviselője. A Parlementben a Párbeszéd frakciójában helyet foglaló politikus a választási törvény módosításáról, az ellenzéki előválasztásról és és az alapjövedelem kérdéséről is beszélt.

hirdetés

Az interjú elején Mellár Tamás leszögezte, a választási törvény módosítása miatt az ellenzéki pártok előtt nincsem más út, mint a teljes összefogás. Már csak az új törvény miatt is muszáj lesz nem csak közös egyéni jelöltekben, de közös listában is gondolkodniuk a pártoknak 2022-re.

A képviselő szerint az egyetlen, közös lista veszélye az, hogy a Fideszből kiábrándultak elrettentheti. Ők egy jobbközép erőt keresnének magukna. Így vagy el sem mennek szavazni, vagy ha igen, könnyel lehet, hogy mégis a kormánypártra adják le a voksukat. Ugyanakkor lát potenciált is abban, hogy nem többlistás modellre kell berendezkedni.

–Ne felejtsük el, hogy a korábbi választásokon a Fidesznek nem is volt szüksége az 50%-ra a kétharmadhoz – emlékeztetett Mellár. – Elég volt pusztán az, hogy egy jelöltjük és egy listájuk volt,

és a kompenzációs listákon rengeteg szavazatot tudtak szerezni.

Az előválasztás veszéyeket is rejt magában

Amikor a közös lista esetén elengedhetetlen közös miniszterelnök-jelölt ügye került szóba, a képviselő sommás véleményt fogalmazott meg. Az előválasztást megrendezését kiemelten fontosnak tartja, mégpedig azért, mert

„ne háttéregyezségek köttessenek, hanem a választók dönthessenek.”

Ami az előválasztás tervezett menetét illeti, akadnak félelmei Mellárnak. Attól tart, hogy bár a fővárosban valószíűleg gördülékenyen fog zajlani – pozitív példaként a főpolgármester-jelölt kiválasztásáról döntő előválasztást hozta fel –, vidéken, pláne a kisfalvakban alacsony lesz a részvétel. Ami akár torzíthatja is az eredményt.

Itt vetett fel a politikus egy elgondolkodtató érvet, alátámasztva félelmeit. Úgy véli, az például okozhat problémát, ha ezeken a helyeken a Fidesz felhasználja a Kubatov-listákat. Ezzel manipulálhatják az eredményt, és a számukra kedvező jelölttel nyerethetik meg az előválasztást.

„Sajnos ez is egy reális forgatókönyv”

– mondta.

Mellár a beszélgetésben azt is elmondta, hogy 2021 tavaszán el kell kezdeni a szervezést, nyáron pedig le kell bonyolítani az előválasztást. Ősszel már a közös miniszterelnök-jelölttel, és 106 közös egyéni jelölttel kell várnia az ellenzéknek a 2022-es választást.

A bahir interjújában Mellár Tamás sokminden másról is beszélt. Elmondta például, hogy a Párbeszéd által támogatott alapjövedelem kérdésében az ő véleménye nem egyezik frakciójáéval, de a kormány koronavírus elleni munkáját is értékelte. Több komoly kritikát is megfogalmazva.

A teljes interjút ITT tudják elolvasni.