Milyen vásárcsarnok és rendőrség legyen Pécsen?

Új vásárcsarnok építésére vár terveket a pécsi önkormányzat, zöld városrész lehet Uránváros és többet várnak a rendőröktől, mint pusztán a javulós statisztika. Mindez derült ki a csütörtökön ülésező városi közgyűlésen, amelyet még DK-s MSZP-s kivonulás is „színesített”.

hirdetés

Utóbbi oka röviden, hogy a zárszámadással kapcsolatos előterjesztést a baloldali képviselők nem tudták áttanulmányozni. Gulyás Emil (MSZP) szerint erre alig fél napjuk volt, ezért arra buzdított minden vele hasonlóan gondolkodót, hogy a téma tárgyalásakor vonuljanak ki a demokrácián esett csorba miatt. Végül ketten tartottak vele, Kovács Ágnes (Sopianae Egyesület) és Kunszt Márta (DK).

Nem dőlhet hátra a rendőrség

Elsőként tárgyalták a pécsi rendőrség tavalyi évről szóló beszámolóját. Korontos Zoltán városi kapitány szerint a legtöbb mutatójuk javult, sokan, sok helyen vannak terepen a rendőrök, a közterületen kevesebb bűncselekmény történt, mint korábban. Kiderült ugyanakkor a beszámolóból, hogy sok lakásbetörés volt, a felderítési mutató pedig kifejezetten alacsony e tekintetben.

Őri László alplgármester szerint már csak emiatt sem szabad hátradőlnie a rendőrségnek, szükség van a további intézkedésekre. Több képviselő felvetette, hogy a külső városrészekben nagyobb rendőri jelenlétre van szükség, s hiába csökkent a bűnözés.

Keresztes László Lóránt ismét azért emelt szót – többször is – hogy Pécs kapjon meg minden információt a Boda térségébe tervezett atomhulladék tároló kapcsán. Közmeghallgatást, s rendkívüli közgyűlést is kezdeményezni a kérdésben.

Új vásárcsarnok pro és kontra

A vásárcsarnokkal kapcsolatban az ellenzékiek azt kérdezték, miért kell költöztetni. Girán János alpolgármester kijelentette: egy XXI. századi létesítményt szeretnének létrehozni új funkciókkal. Ez a jelenlegi épület átépítésével nem lehetséges. Őri László alpolgármester elmondta: a tervpályázat, amit most kiírt a közgyűlés, arra ad választ, milyen módon tudnak a szakemberek korszerű, egyben a környezetét is fejlesztő vásárcsarnokot megtervezni. Keresztes László és Gulyás Emil azt firtatta, miért a tervezett helyen, a mai csarnoktól délre építenék meg a létesítményt olyan telken, amely ma még magánkézben van. Mint elhangzott: ez a terület a legkézenfekvőbb, hiszen belvárosi, közlekedési csomópontban van.

Civil pontok lesznek

Kővári János és Vozár Pál (mindekettő ÖPE) képviselők kezdeményezésére „Civil Kapu szolgáltató pontok” létesülhetnek a Mosolymanó Egyesület segítségével a déli városrészben, a Pécsi Életmód Egyesület segítségével a nyugati városrészben, a Bányászok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesület segítségével keleti városrészben, a Vasasért Egyesület segítségével a keleti városrészben, a Nevelők Háza Egyesület segítségével a belvárosban. A Civil Kapu szervezetek segítik a közösségeket kezdeményezéseik, felvetéseik ügyvitelében. Amit lehet, helyben, amiről úgy ítélik meg, hogy önkormányzati ügyintézést igényel, azzal megkeresik a területi önkormányzati képviselőt, aki segíti a hivatalon belüli ügyintézést, vagy a döntéshozatalba való becsatornázást.