Hirdetés

Mint azt megírtuk, január 12-től már szavazhatnak a pécsiek arról, hogy a Misina Ötletbörze keretén belül pontosan milyen fejlesztés valósuljon meg a Misinatetőn. Három koncepcióterv közül választhatunk, a legtöbb voksot begyűjtő koncepciót ültetik majd át a gyakorlatba. Az alábbiakban a harmadik, „Interaktív Misina” elnevezésű koncepcióról lesz szó.

Az „Interaktív Misina” koncepcióterv egy olyan interaktív kiállítóteret vázol, amelyben a főszerepet a mecseki és a pécsi bányászat története és érdekességei játszák, ugyanakkor természetesen emellett más tárlatok bemutatására is sor kerülhetne itt. A kiállítótér létrehozásával a fenntarthatóság fontosságát, az ökologikus szemléletmódot hangsúlyoznák.

Mi legyen a Misina Étterem elhagyott épületéből?

A megvalósítandó kiállító- és kulturális központról a következő konkrétumokat érdemes tudni:

  • A volt Misina Étterem épületéből háromszintes kiállítótér jönne létre tematikus kiállítási felületekkel.
  • Elsődlegesen a Mecsek természeti erőforrásait mutatnák itt be, a szén-, valamint az uránbányászattól indulva egészen a megújuló energiaforrások használatáig.
  • Egy bányászati liftet imitáló szerkezet vinné fel a helyszínre látogatókat a bányászati múzeumi részbe, ahol makettek és hangeffektes előadások segítségével mutatnák be a különböző bányászati folyamatokat (például robbantásokat, kőfejtést).
  • Egy megérinthető, „tapogatós” periódusos rendszer ismertetné meg az érdeklődőkkel az ásványokat.
  • A fejlesztés többnyire a belső terek kialakítására összpontosít, az épületen kívül csak néhány szabadtéri installációt helyeznének el.
  • Helyet kapna a túraközpontban egy pihenőtér is, kávézóval és büfével.
  • Az épületet és környékét akadálymentesítenék, az épület szintjei lifttel is elérhetők lennének.

Csúcs Zoltán, a projektet koordináló Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója mindehhez hozzátette, hogy mivel ezzel a témával több pályázat is foglalkozott, ezért szükségesnek érezték, hogy egy bányászati tematikájú koncepciót is szavazásra bocsátsanak. A bányászati kiállítóteret egyébként az alagsorba és a földszintre terveznék, az emelten pedig a megújuló energiaforrásokat bemutató interaktív tárlatot látogathatnák meg az érdeklődők – mondta.

Látványtervek az “Interaktív Misina” koncepciótervhez:

A koncepciót bemutató rövid videó:

A részletes tervet a Misina Ötletbörze honlapján lehet megtekinteni.

A koncepciótervre szintén a Misina Ötletbörze honlapján szavazhatnak egy hónapon keresztül.

A Misina Ötletbörze a TOP-6.1.4-15-PC1-2016-00002 – a Misinatető fejlesztése projekt keretében valósult meg.

Hirdetés