MSZP: „A Tőke helyett a Munkások oldalán állunk”

Pécsi és baranyai MSZP-s politikusok, képviselők – az MSZP-P-s Mellár Tamás nélkül – idén is Mikuláskor megajándékozták a pécsi gyermekklinikát. A politikusok a jótékonysági akcióról tartott sajtótájékoztatón a kormányt és a Fideszt kritizálták.

A párt nőtagozata, helyi szervezetei minden évben december 1–15. között szerveznek gyűjtést, az így összegyűlt tartós élelmiszereket, apróbb műszaki cikkeket, adományokra rászoruló családoknak juttatják el – mondta a pécsi Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a pécsi gyermekklinika előtt tartott sajtótájékoztatón. – Az MSZP programjában is külön fejezetet szánunk az elesettek, a nehéz sorsú családok megsegítésére. Nekik ez az ünnep, ugyanis nem feltétlenül arról szól, hogy ajándékokkal árasztják el gyermekeiket. Ezért próbálunk segíteni, hogy valami legyen a karácsonyfa alatt.

Tóth Bertalan ezt követően a Fidesz kritizálásába fogott, mondván, olyan törvényt akar elfogadni, amivel hatnapos lesz a munkahét szerinte, ami elfogadhatatlan, ezért már készülnek a budapesti demonstrációra.

Megírtuk ugyanakkor, hogy az ellenzéki politikusok által hangoztatott érvek ellenére, a szakszervezetekkel is egyeztettek a túlóra szabályozást megváltoztató törvényjavaslatról, amit csak akkor lehetne elfogadni az adott munkahelyen, ha van kollektív szerződés, az üzemi tanács és az adott szakszervezet is jóváhagyja.

A komlói Szakács László, az MSZP elnökhelyettese azt mondta, hogy nem először jöttek azért, hogy a gyermekklinika kisbetegeinek és az osztály dolgozóinak adjanak ajándékot, ezúttal egy hűtőt kértek, és ezt is kapják. Megjegyezte, hogy más baranyai településeken is jótékonykodnak még, Komlón és Sámodon is lesznek karitatív akcióik, később pedig Pécsen is lesz hasonló.

A jótékonysági akcióról szóló sajtótájékoztatón Szakács is megragadta az alkalmat, hogy a Fideszt és a kormányt kritizálja, megemlítve a kilakoltatások számát, valamint azt, hogy egyre nagyobb a szegénység.

– Mi, ahol tudunk, segítünk. Segítünk a rászorulóknak, ezért is próbáljuk szebbé tenni a mai ünnepet a kórházban. Segítünk a szakszervezeteknek is, mert az a dolgunk, hogy azoknak segítsünk, akik ki akarnak állni a saját jogaikért. Ezért ott leszünk a demonstráción – mondta Szakács László. – Az MSZP egy baloldali párt, amelyik a Tőke helyett a Munkás oldalára áll – hangsúlyozta a politikus.

Gulyás Emil, az MSZP városi elnöke még megemlítette, hogy évtizedek óta az egyik legkiválóbb egészségügyi intézmény a pécsi gyermekklinika, ahol az ő gyermeke is született. Ez egy kiváló intézmény, kiváló szakemberekkel – mondta.

Mint megtudtuk, az MSZP-P-frakciószövetségben is helyet foglaló Mellár Tamásnak ezúttal is más elfoglaltsága volt: a fővárosi Magyar Tudományos Akadémián volt programja a pécsi gyermekklinika megajándékozásának idején.