23 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapPécs AktuálPáva: mindenki dolgozhasson, aki akar

Páva: mindenki dolgozhasson, aki akar

Páva Zsolt polgármester az új, ötéves önkormányzati ciklus első ülése után tartott sajtótájékoztatón bejelentette: a következő időszak önkormányzati munkájának fókuszában a munkahelyteremtés, a fiatalok helyzetbe hozása, a teljes foglalkoztatottság elérése lesz.

Azt mondta, fontos időszak veszi kezdetét Pécsen, mert új korszakhatárhoz érkezett a város. – Az elmúlt négy év a megörökölt problémák megoldásával telt el nagyrészt, a fejlődés alapjait letettük, viszont most új kihívások, komoly munka elé nézünk – fogalmazott.

A következő öt év arról szól, mondta, hogy a helyi gazdaságot megerősítsék, Pécs megállja a helyét a többi várossal vívott versenyben. A cél, hogy erős kis- és középvállalkozások jöjjenek létre, nagy foglalkoztatók érkezzenek az ipari parkba, azt később bővítsék is, s megtartsák a fiatalokat.

Páva Zsolt1212

Pécs újraiparosítása fog elkezdődni a polgármester szerint, amellyel olyan módon jön létre a teljes foglalkoztatottság, amelynek keretében a tervek szerint mindenkinek jut munka, aki dolgozni akar.

– A város bevételei ezzel növekedni fognak, intézményeit külső segítségek nélkül tudja működtetni, s növekedési pályára áll a város – mondta a polgármester.

Ehhez, mondta Páva, a helyi gazdaság fellendítése, jó vagyongazdálkodás kell, s mindezt gyorsan szükséges megtenni, „nincs ideje a gatyázásnak” – jelentette ki a polgármester. Hozzátette: ehhez minden pécsi segítségét szívesen fogadják, hiszen, ahogy mondta, velük lehet csak igazi fejlődést elérni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő