Pécs és Shiráz testvérkapcsolatát koronázták meg Háfez, perzsa költő szobrával

Pécs és a Perzsa Birodalom egykori fővárosa, Shiráz között már több éve indult az együttműködés, sőt a két város egyetemei még régebbi szoros kapcsolatban állnak egymással. A jó kapcsolatot most egy, a perzsa költőt, Háfezt megformáló szobor állításával is kifejezték. A műalkotást a Tudásközpont nyugati oldalán láthatjuk. 

hirdetés

Ünnepélyes keretek között leplezte le Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Gholamali Rajabi Yazdi, az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövete, valamint dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora az élete legnagyobb részét Shiráz városában leélő, világhírű 14. századi perzsa költő, Irán kormányának anyagi támogatásával felállított mellszobrát.

Páva Zsolt köszöntőbeszédében kiemelte a szoboravatás kulturális-szimbolikus hatását, ami Irán és Magyarország együttműködését támasztja alá. Elmondta, Háfez munkássága és szellemisége századok óta kihat az emberekre, elsősorban hazájában, de szerte a világon is. Hangsúlyozta, a költő a több ezer éves perzsa kultúra egyik legnagyobb képviselője, akinek a szobra többek között azért kerülhetett Pécsre, mert a városnak nagyon fontos a hároméves testvérkapcsolata Háfez szülővárosával, Shirázzal. Együttműködésükből tavaly létrejött egy magyar-iráni nyelvű kötet, mely a költő műveit tartalmazza és emléket állít neki, emlékeztetett a polgármester. A szoborállítás mellett szóló másik, nem kevésbé fontos érv pedig, hogy a PTE-n hosszú ideje tanulnak iráni származású diákok, akik hidat képeznek a két város között, mutatott rá.

– Ahogy bizonyára tudják, idestova 90 éve jó kapcsolatot ápolnak országaink egymással, sok területen sikeres együttműködés van közöttünk. Magam is igyekszem segíteni a közös munkát, mióta Magyarországon tartózkodom. Nagyon büszke vagyok erre a szoborra, ami országaink barátságát mutatja. Sokan hisznek Háfez verseiben, ezek Irán büszkeségei és az egész világon ismertté teszik országunkat. Pécs egyetemváros, több száz iráni hallgató tanul vagy tanult itt, Európa kulturális fővárosa volt és kultúrájukra büszke emberek lakják. Remélem, ez a szobor a két ország jó kapcsolatának szimbóluma lesz – mondta Gholamali Rajabi Yazdi nagykövet.

Az avatást a PTE Pannon Gyermekkar produkciójával, illetve Háfez egy költeményének magyar és perzsa nyelvű felolvasásával tették még ünnepélyesebbé.

                        

Hirdetés