Pécsi idősotthonok: fertőtlenítés és látogatási tilalom van, riadalom nincs

Hirdetés

A koronavírus az idősekre nézve jelent kiemelt veszélyt, ezért megkérdeztük a nagyobb pécsi idősotthonok vezetőit arról, hogy intézményeikben milyen a hangulat, és milyen intézkedéseket hoztak a gondozottak védelme érdekében.

Mint azt bizonyára már mindenki tudja, a koronavírus-járvány legveszélyeztetettebb társadalmi csoportját az idősek jelentik, a nemzetközi statisztikából is nyilvánvaló, hogy az idősek vannak leginkább kitéve a vírus közvetlen fenyegetésének, különösen akkor, ha más típusú betegségekkel is küzdenek. Péterffy Attila polgármester is felhívta erre a pécsiek figyelmét, többek között a március 13-án kiadott közleményében. Mint írta: lehetőség szerint ne látogassuk idős rokonaikat, idős ismerőseinket gyermekekkel, hiszen a jelenlegi információk alapján a 25 év alatti fiatalok úgy hordozhatják az új koronavírust, hogy ennek nincsenek is tudatában és akár tünetmentesek is lehetnek, így is könnyen megfertőzhetik az idősebbeket.

Figyelnek a legveszélyeztetettebbekre

Épp ezért fontosnak tartottuk, hogy megkeressük a nagyobb pécsi idősotthonokat, ahol a leginkább veszélyeztetettek élik mindennapjaikat. Berkiné Kovács Olga, a Zipernowszky Károly utcai átmeneti idősotthont és a Tüzér utcai végleges otthont magában foglaló pécsi Integrált Szociális Intézmény vezetője lapunknak elmondta, hogy a járványveszélyre való tekintettel természetesen mindkét otthonban látogatási tilalmat rendeltek el. Mint mondta, felfüggesztették a nappali ellátást és azzal együtt a klubfoglalkozásokat is, mivel az egy épületben – a Zipernowsky Károly utcaiban – van a bentlakásos ellátással.

– A bent lakók ugyanúgy élik a mindennapjaikat, ahogy eddig, riadalom nincs. A gondozók is ugyanúgy 12 órás műszakban dolgoznak, ahogy korábban. Ez azt jelenti, hogy a bentlakó gondozottak életében semmi nem változott, csupán az, hogy a hozzátartozók nem látogathatják őket. Csomagot küldhetnek nekik. Az idősek továbbá nem hagyhatják el az épületet, nem mehetnek haza hozzátartozóikhoz, hiszen ellenkező esetben nem tudjuk őket visszafogadni. Az ugyanakkor, hogy a bentlakó gondozottaink hazamennek, egyáltalán nem volt jellemző korábban sem, nem szoktak kimenni az épületből – mondta.

Az idősek védelme a legfontosabb a járványveszély alatt

Kiemelte, hogy kézfertőtlenítők találhatók az intézményekben, azok bejáratánál is, ez viszont mindig is így volt. A gondozók pedig mindig kesztyűben végezték a feladataikat, ez most sincs másként. Alapvető eljárás az is, hogy naponta fertőtlenítik az épületek helyiségeit, gyakran használt tárgyait. Mint mondta, extrém mértékű fertőtlenítés nem történik ezért az intézményekben, hiszen az általános higiéniai előírások betartása mentén nincs rá szükség.

Gyúró Anikó, a Baptista Szeretetszolgálat Malomvölgyi úton található szeretetotthonának vezetője kérdésünkre elmondta, hogy az elrendelteknek megfelelően intézményükben is látogatási tilalom lépett érvénybe, mely magában foglalja azt is, hogy a bentlakó gondozottak nem vehetnek át csomagot sem, hiszen azok is hordozhatják a vírust. Kiemelte, hogy a látogatási tilalom elrendelése óta nem vesznek fel új bentlakót, ellátandót sem, és leállt a betegszállítás is.

Mint mondta, nagyobb léptékű fertőtlenítésekre kerül sor az épületben, noha az intézményben alapvetően is rendszeresen végeznek ilyen munkákat, emellett a gondozók szájmaszkban és kesztyűben dolgoznak. Ha valaki a gondozók közül találkozott külföldről érkezett ismerősével, akkor ő két hétig nem dolgozhat, ezeknek a munkatársaiknak fizetett szabadságot kell kivenniük, vagy táppénzre mehetnek, mondta az intézményvezető.

– A gondozottak nagyon fegyelmezetten élik meg a helyzetet, csak eleinte voltak páran, akik nehezebben értették meg. Figyelmeztettük a hozzátartozóikat is, hogy tartsák be az óvintézkedéseket. Fontos ez, hiszen nálunk fiatalabb mozgáskorlátozott betegek is vannak, ők is ugyanolyan veszélyeztettek, mint az idősek – mondta.

Hirdetés